Emlékszel még, édesanyám, valamikor régen

Amikor csak bárányfelhők úsztak még az égen,

Két kezembe csak egy marék anyaföldet tettél,

S mondtad, ahova visz az út, arra törekedjél.

És elmentem. Tudtam is én akkor hova, s merre,

Élni vágytam, mint a madár repülni bármerre,

Fészket rakni itt is, ott is, sok idegen tájon,

Ó, jó anyám, ne engedd hogy ilyen nagyon fájjon!

Évek múltak. Voltak jók is. De hű a honvágyam!

El nem hagyna egy percre sem, s egyre nő a vágyam,

Haza jönnék, mint a madár repülnék én vígan,

De mi haszna, édesanyám, ott fekszel a sírban...