Késő este van, odakint falevél sem rebben,
Sötét felhők mögött a szem csillagot nem talál,
Bagoly huhog, az udvaron egy száraz gally reccsen,
Ki jár ott kint? Ki kopogtat? Én! Szólt be a halál...

Remeg a szív, reszket a kéz, már nyomják az ajtót,
Verejték ül a homlokon, rémület a szemen,
Kékült ajka nem rebeg már sem imát sem jaj-szót,
Nem hallja a felszólítást, ember, gyere velem...

S zokog a ház, zokog a kert, zokog minden lélek,
Csepp kis arcok, apátoknak nem virrad meg ma már,
Könnyek, szavak, ölelések, sok idegen léptek
Elhalkúlnak...s nevet, nevet kint a kuvik madár...

Ne sírj, ne sírj, én gyermekem, itt maradt a lelke,
Megtanultad ugye, hogy az élet komoly tanár?
Úgy mint engem, a magasból fiatalon vert le,
Ám szívedben, ha engeded, apád otthont talál...

Imádkozzál, szép gyermekem, mutass neki irányt,
Imádkozz a testvéredért, erődből rá ha jut,
Gyere, ülj le ide mellém, sírd ki azt, ami bánt...
Anyu, mond meg az Istennek, küldje vissza aput...

Elmosódott arcok, könnyek, koporsó, sok virág...
Késő este, egy fáradt kéz csukja be a kaput,
Szorongat egy díszes urnát, benne a másvilág,
Madárkáim, ne sírjatok, hazahoztam aput...

 Kun Magdolna előadásában   http://www.youtube.com/watch?v=jFv5fu4FjuM