Gyuszika őszködik

Egy gyönyörű, napsütéses őszi délutánon Gyuszika és apukája sétálnak az erdőben. Gyuszika ámulva nézi a szebbnél szebb színes leveleket, a fákat és sehogyan sem tud beletörődni abba, hogy az a sok szép levél mind lehullik.

-Apuci, méjt van enni szok fa az út mellett?
-Őrködnek, Gyuszikám. Látod milyen sűrűn vannak ültetve? Nem engedik át a medvéket meg a szelet amikor ilyen Gyuszikák sétálnak itt.
-Hát hol vannak a medvék? Megnézhetem? Nézzük med a medvét, apuci.
-A medve veszélyes állat, kisfiam, még meg is harap!
-De én nem félek, apuci, noooo, nézzük meg!
-Inkább ezeket a szép leveleket nézzük kisfiam. Jó?
-De itt miéjt ojjan pijoszak, otthon ződek vannak.
- Otthon sem zöldek már. Ősz van, ilyenkor elsárgúlnak, megvörösödnek a fák.
-Nadon szépek, de miéjt potognak le? Miiiind lepotogott.
-Azért potyognak le, mert a szél lefújja őket.
-De ha őjködnek, akkoj hod jön ide a szél?
-A szél a legkisebb résen is behatol és elkap mindent ami útjába kerül.
-Engem isz?
-Téged is, csak te nagyobb vagy és nem tud elsodorni.
-Majd én vidázok a levelekje, apuci, akkoj nem fujja fel. Deje, ideállunk a fához, betömjük jajta a lukat, akkoj nem tud bejönni az a jossz szél.
-Azt hiába tömjük be, Gyuszika, mert az úgyis talál rést magának. Inkább szedjünk ezekből a szép levelekből és hazavisszük anyukának.
-Jaj, nem bijom megfogni, apuci, mindig elszalad. Ejedj vissza a házadba, jossz szél, ne fújd a levelemet!
-Szaladj utánuk gyorsabban, kisfiam, akkor utóléred.
-Apuci, szeddük össze mind, jó? Hazavisszük és jájakjuk otthon a mászik fája. Ojjan szééépek!
-Nem lehet azt már visszarakni, fiam, majd nő a fákon másik.
-Megnézhetem apuci?
-Majd tavasszal, akkor hajt a fa új levelet.
-Mikoj lesz tavasz, apuci?
-Majd pár hónap múlva. Előbb majd nagyon hideg lesz és esik a hó. Emlékszel? Mint a tavaly télen, amikor szánkózni mentünk.
-Jaj, az nadon jó lesz de vidük a leveleket isz hod ne vesszenek el!
-Jó, majd meglátjuk.
-Apuci, fáj a fának amikoj lepottan a levele?
-Nem fáj neki, csak az embereknek meg az állatoknak fáj ami fáj.
-Nekem nadon fájna apuci. Tudom.
-Honnan tudod?
-Onnan, hod edszej a Miszivel játszottam ész én voltam a fa ész fájt amikoj megjugta a lábom.
-Máskor hadd legyen a Misi a fa és akkor nem fog fájni. Gyere, még hosszú az út, nézzük meg jobban ezt a szép őszbe borúlt tájat.

- Gyuszika, mi történt? Miért sírsz? És miért van így összeszakadozva a nadrágod?
-Juj anuci fáj nadon, jujj!
-Mi fáj?
-A nadjág a lábamon!
-Hát mi történt?
-Leestem a fááááájóóóól!
-A fáról??? Hát mit kerestél te a fán? Tudod hogy apád nem szereti ha fára mászol!
-De cak a levelet akajtam feltenni, anuci!
-Milyen levelet?
-Hát a fa levelét! Jött az a navajász szél ész ledobta onnan fentjől ész vissza kellett tenniiii!
-De Gyuszika, azt már nem lehet visszatenni!
-De lehet, én fel isz tettem. Cak a szél méjgesz ész mindig lefújja vissza! Jujj, a lábom, nadon fáj, anuci!
-Azt hiszem jó lenne az orvossal megnézetni, remélem nincs eltörve...
-Nem, nem, nem, kell ojvoszhoz menni! Tudod mi lenne jó a lábomja, anuci? Fadlajt! Attól meg dódul mindjájt. De hájomat hozzál anuci, mejt adok edet medvének hod ne jőjjön ide, meg adok edet a fának hod ne őszködjön többé.