Most, tudod, egy kicsit hamarabb kell elválnunk. Már csak néhány hónap választ el, s nem hallom kedves hangocskádat, ahogy reggel énekelsz. Nem húzogatod a hajamat, más fog öltöztetni, etetni, mesélni Neked. Nem is tudod, mennyire fáj, mennyire sir bennem minden. S mintha mostanában éreznéd is, milyen érdekes, pedig még korai: úgy szeretném, hogy boldog légy. Nem tudod felfogni betegséged miatt csak a pillanatot, Neked nem létezik a jövö, csak a megszokott múlt és jelen. Kis beteg madaram...

Nem mondom most Neked, hogy jobb lesz, hogy csak így lesz jó Neked. Csupán szeretetemröl szeretnélek nap mint nap biztositani, mondani, szóval is, hogy szeretlek, hogy mindig, mindig kislányom leszel!

Arany kis hallgató közönségem... Milyen szépek azok a meghitt esték, mikor fürdés után elhelyezkedsz megszokott helyedre és várod, hogy énekeljek neked. Soha sem unod meg, idöközönként fel-felállsz, megérintesz, jelezve, hogy szeretsz, hogy örülsz. S ahogy nézlek, kitekintek az ablakon, s mintha Ö is ott nézne minket.. Édesapád. Annyira élöen, hogy jobban már nem is lehetne... Anna, Anna a szép Anna... mondogatja.

Ne félj, együtt maradunk. Most készitek Neked egy CD-t, hogy érezd jelenlétemet. Mindig együtt maradunk, mindig.

Meglátod!

Szeretettel autista kislányomnak, aki valószinüleg nem sokára intézetbe kerül. Mert egyedül soha sem lenne képes ellátni magát...