Hol vadul, birtoklóan,
hol lágyan, engedékenyen,
dús tejszínként csordulva,
édesen, elomlón, szelíden
telt a nyári délután akkor,
zümmögő, fűillatú csendben,
és kibontott hajjal járt a szerelem.
Most a Tél jött el,
kovakő szemével,
folyó-mélybe vermelt
dermedt ponttyal,
fényképedet  pókháló lepi,
fémkeretben feszengsz,
szorosra befont konttyal.
Ó, katángok, boglárkák,
felmagasló kíváncsi kórók!
Lángoló versek, halk szonettek,
édesbús őszikék…
Hova tűnt a nyári lazúr,
a koraőszi kék?