Néha, mikor vénségemre elmegy az eszem,
magamat a törzshelyemre bizony beveszem
és mikor már órák óta piálok
a pult mögül a konyhába bekiáltok:

-Rántsál ki egy borjúlábat nékem, kisszívem!
Cserébe a jóhíredet messzire viszem,
nem kell nékem ma este már csak egy borjúláb,
sültkrumplival, mélytányérral persze, legalább!

-Te meg, fiú, ne tátsd itten a szádat,
mert kitör a bárban már a búbánat!
Hozz egy sört nekem és még három felest,
kerítsél az adósságra is egy jó kezest,
mindenkinek tölts szaporán, akármit is kér,
lerendez majd a pult mögött a kis bártündér…

Hozzad már a borjúlábat s a krigli söröm!
Különben az összes tükröt szilánkra töröm,
kilököm a járdára az ócska zongorát…
ritkán látott ilyen hepajt a hülye fakabát!
Hát hol van már a pia meg a rántott borjúláb?!
Tudhatod, hogy nem adhatom már ennél alább!