Ma hűvös szél söpör át a néma tájon,
lábam elé zörgős platánlevelet sodor.
Néma a sötét víz a kubikgödrön,
felszínén molnárka futkos és hullámfodor.
Agyamban kósza gondolatfoszlányok
kelletik magukat, mint kacér rosszlányok,
ám végül mindegyik meddő marad.
Nincs kedvem járni, kelni; ittmaradásra,
néma tespedésre csábít a kerti pad.
Lármás szarkapár cserreg  kőrisfámon,
tollruhájuk fekete-fehér.
A kerti asztal körül darazsak döngenek,
csábítja őket a lekvároskenyér.
A pirítós morzsáira hangya startol,
az égen bodor bárányfelhők úsznak.
Csak rászánom magam: a boltba elballagok,
a félig írt verset meg hátrahagyom túsznak.