Hajnali hűvösségű tisztaszobában
rozmaring-alma illata száll.
Nyűgösen reccsen a szúette ágydeszka,
hosszú szolgálata terhére van már.
Damaszt dunna csitítja a rosszkedvű harcost,
álmos szempár fürkészi a tükröt, a karcost,
valahol a hegyen kong a harang.
Csobban a mosdóvíz, serceg a penge,
kotyog már a kávé: mennyei hang!
Körülvesz az intimitás sok apró nesze,
jólesik a csendes tevés-vevés.
A meghitt magánynak megvan az öröme,
egy koron túl ez már nem is kevés.
Friss újságot szorongat az ajtókilincs,
ébredező agyamnak igazi kincs!
Az átaludt meccsnek mi is lett a vége?
Olvasom, bólintok, mint ki erre várt;
és körülvesz ismét az almaszagú béke.