Együgyű dal most e korai ének,
ki lejegyzi sorait, rezignált foglya
saját konyhaablaka négyszögének,
mit hajnalonta friss légért kitár.
Csak egyszerű, szomorkás dudorászás,
nem kíséri víg flóta, sem spanyol gitár.

Formája, ritmusa is szedett-vedett,
nem rímektől ékes, flancos szonett,
mit könnyes szemmel idézhet a díva
kinek nyaka éppen nincs kiszíva.
Témája sem eget rengető,
nem dől le tőle fal, nem szakad le tető,
csak azt mondja el, mit innét láthatok;
ha reggel öt előtt  nyitok ablakot.

Nos, valóban rövid a lista,
pedált tapos egy korai biciklista,
lucskos hóban csúszkál a kerék.

Egy hajléktalan, lámpával kezében
épp átvizsgálja  házunk szemetét.

Ónos esőt szid az öreg kamiónos,
halasztani kéne tán a mai fuvart…
De jaj, mi lesz, ha elveszíti
állását, melyért oly sokat kapart,
és hiába szívta a cége a vérét,
nem utalják át a bérét akkor,
és nyugdíj nélkül éri őt az agg kor. 

A kisboltba meghozták
a rekesz zsömlét és a kenyeret,
a sofőr az álmos boltoslánnyal
már csak megszokásból enyeleg.
Végül unottan egy csikket eltapos.
A megállóba beáll az első villamos.

De nem érdekel engem a BKV,
mikor csöpög, csurran a reggeli kávé!
Ó, a trópusi ízek, aromás illatok!
Megiszom a nedűt és tovább alhatok.