A magány a padra melléd ül.
Hideg karjával átkarolja vállad;
füledbe sugdos bolond szavakat:
Oly jól érzem magamat tenálad!

A magány a tükörből arcodba néz.
Tiéd e szempár, az arc, a kéz,
vagy kölcsönadtad valakinek,
aki szívedet mégsem érti meg?

A magány az ágyba melléd fekszik.
Teste várakozó testedhez ér.
Mégsem kettőződik meg az izgalom;
magányosan ver csak a koszorúér.

(Peggy emlékkönyvébe)