Nincs a világon egyszerűbb dolog, mint összedobni egy kis káposztafőzeléket, kaprosan, tejfölösen. Pontosan úgy, ahogy gyermekkorunkban annyira utáltuk.
Aztán, egyszer, sokkal később, már túl a felnőttkor számos buktatóján, szinte véletlenül belekóstolunk a lábas alján megmaradt néhány kanálnyi főzelékbe és onnantól kezdve már nem utáljuk. Sőt, egy alkalommal, mikor valahogy nincsen kedvünk semmi bonyolult, trendi ételre, hirtelen rákívánunk a káposztafőzelék egyszerű, őszinte ízére.
Szinte félálomban elveszünk a piacon egy fej káposztát a kedvesen mosolygó kövér néni asztaláról... És már otthon is vagyunk, nagy késünkkel félbevágjuk a káposztafejet, valahonnan ismerős mozdulatokkal kivágjuk a torzsáját és gondosan félretesszük, talán a gyereknek, aki már régesrég felnőtt és nem is velünk lakik, hanem a saját családjával.
A laskára szeletelt káposztát aztán felöntjük vízzel és felforraljuk. Megsózzuk, megborsozzuk és lejjebb véve a lángot, hagyjuk, hadd főjön, míg mi elkészítjük a rántást. Nem kell közben semmiféle receptkönyvet böngészni, lapozgatni, mindent tudunk, mintha minden nap ezt főznénk.
A lisztet zsemleszínűre pirítjuk, megszórjuk azzal a lángolóan vörös színű pirospaprikával, amit úgy szeretünk és összekeverjük.
A káposzta már lassan puha, így már besűríthetjük a rántással.Mikor felforrt, beleszórjuk az apróra metélt kaprot, amit eredetileg a gyalult tök mellé adtak a piacon, 2-3 percig főzzük már csak, mert pontosan tudjuk, hogy az elég lesz neki.
Már csak a tejföl van hátra, amit egy merőkanálnyi forró főzelékkel simára keverünk előbb, úgy öntjük bele az ételbe. Meg se kell kóstolnunk, tudjuk, hogy egy csipetnyi sót, borsot még kell hozzá tennünk, akkor lesz tökéletes... Hiszen nincs a világon egyszerűbb dolog, mint karácsony másnapján összedobni egy kis káposztafőzeléket, kaporral, tejfölösen.
Aztán kicsit zavartan saját gesztusunktól, felvinni a megmaradt káposztatorzsát a felettünk lakó néni kedvenc tengerimalacának és annak a csüngőfülű nyúlnak, aki szintén hozzákerült, mert az unokák már megunták.
Mikor kiderül közben, hogy a nagy ünnepi zűrzavarban a fiának kiment a fejéből a mama ebédjének a befizetése és különben is, ma szünetel a házhozszállítás, hiszen a futároknak is van családja, már természetes, hogy a főzelékes lábas maga is egy emelettel feljebb vándorol, a viaszosvászonnal borított kis konyhasztal sarkára.
A tengeri malac és a nyuszi (mint kiderül, Buksi és Bandita), boldogan rágcsálják a torzsát.A néni meg agyba-főbe dicséri azt kis tejfölös, kapros, paprikás, szeretet-ízű főzeléket, amit összedobni a világon a legegyszerűbb.