Fönn, komor szirt fokán némán áll a vár,

öreg tornya tövén nem nyugszik a szél,

gyermekét sirató asszony árnya jár,

tűz mellett nagyanyám titkokat mesél:

- Mint a kelő nap, az a lány oly szép volt,

szemet vetett reá sok vidám legény,

anyja homloka elborult, mint égbolt,

torony foglya lett hát végleg, ó, szegény.

Mindhiába sírt-rítt az ifjú fogoly,

nem enyhült az anyja kőkemény lelke,

az esengés hozzá utat nem talált.

Szűnjön meg az élet, ha nincs már mosoly!

- a lány így vetette magát a mélybe,

s anyja karja között lelte a halált.

(kismezei Katalin)