:
A HAZA OLTÁRÁN
Lüktet a térben
a búsuló énem.
Lelkem így ülve
nem maradhat már!
Szívem keresi a
rímet, a népem
ajkára ültető
költőknek dalát.
És moccan e gyéren
pisla reményben,
a bujkáló vén
nyelvelő énem,
hogy dalba öntve
mutassa meg magát.
Mert jöhetnek évek,
meg sietős léptek,
de leírva a
színek gyökeret
vernek a szívhez,
s őrzik a hazát. –
Úgy kellene most is
a szép, még nem késő,
hogy új szavak fénylő
kép mosolyából
kéljen a lélek
és éljen a nemzet
új megújulást!
S legyen a népnek,
szép új mondatokkal
kenyér a szép vers,
s a haza oltárán
mindig friss virág!
Szatmárcseke. 1997. augustus
Kölcsey Ferenc sírjánál.
(184 szó a szövegben) (937 olvasás)