ÖNÉLETRAJZ

                      Folyópartokon lángoló tűzifa vagyok. 
         Lelkembe betódult már a horizont, s tanúim
                      az irodalom hátsózsebébe gyűrött 
                  lapok, hogy az vagyok, aki vagyok.
            Kint és bent között a végtelen fölött, 
               mikor szívem kitárni kényszerülök,
  magamra próbálok minden jelent, s múló
gondolatot. Ilyenkor sebezhető vagyok.
   Ám pipám szíva, ha jön az alkonyat,
   bomló füstfelhőkből szövök újabb 
                       álmokat, és a megíratlan 
               verseimmel kötök bűvös alkukat,
        hogy lelkembe befészkelhessék  magukat.
Reggel csendes hajnalomból indulok, de napközben 
 mennydörgő szavakat hallgatok: szeleket terelek, s
nagy viharokat futtatok, engem az élet iskoláztatott.
                       Egyik kezemben a világ lázadó lelke, 
            másikban a megalázott ősi elme ragyog!
Magyar lelkemből Krisztus szívének dalolok,
                     s az Ő józan egéhez fordulva 
                        minden erényt felkutatok.
                      Ha másként  nem megy, 
                                  megtisztellek, 
                   s a füledbe ordítok!