…és megpihent a hetedik napon 

Az Isten – a legenda oly kegyes –
teremtett fényt, földet és sok sebes
patakot, kertben almafát,
és végül fő művét, az embert is magát…
Addigra kicsit fáradt lehetett,
másképp nem csinált  volna
ilyen selejteset.

– Szaporodik!
(De ennyit nem remélt…)
– Egyetlen alkotóját
okolja mindenért? 

És rimánkodtak mind.
Tengernyi nép…
Az Isten se értette már miért.
Mindent és mindennel ellenkezőt
kértek egyre növekvő indulattal,
izzott a föld, akár a túlhevített katlan.
Mind a másik kiirtásán könyörgött, főt
s térdet hajtva oltárok előtt. 

Ám nem hajlott az Isten, nem akart
hallgatni ilyen összevissza zajt.
Felsóhajtott: – Ó, honnan e rút hajlam?
Hogy már ne halljam
e kerge, gonosz népet,
magamnak nem teremtek hallókészüléket…!

Fotelba ült és könyvébe,
a Bibliába mélyedt,
bár már betéve tudta az egészet.