Pillanatok

A még remélt, várt holnapok
rohanva süllyednek a múltba,
egymásba folynak nappalok
és éjszakák. Ne várjunk újra,
mert minden új, már régen régi,
mire az emberész feléri,
s megállítani nem lehet,
az így lepergő életet.
 *
Fél lábbal még a múltban élek,
a másik  már jövőbe gázol.
Mit várhatnék a közbeékelt,
elúszó, pillanatnyi mától?
* 
Most csak vagyok,
vagy mondhatom,
talán vagyok,
de nem leszek.
Búcsúzni kár, de mégis, mégis,
azt mondom, isten veletek...