Óvodásnak lenni keserű valóság,
ha csak firkálhatok, meg is esz a kórság.
Jön az óvó bácsi és ha rossz a napja,
az én szép firkámat a fejemhez csapja. 

Felcsap kritikusnak! Ez talán csúnya szó?
Ilyen egy óvodás szájára nem való!
Aki meg csúnyát mond, az lesz majd a jussa,
szégyenszemre, egyből elbújhat a sutba.

Óvodásnak lenni, csak akkor kényelmes,
ha a gyerek csöndes, s mindig engedelmes.
Firkálgat, ha szabad, ha nem: megül szépen,
fő, hogy szemlesütve, áhítattal nézzen. 

Óvodásnak lenni játék, csigabiga,
hintalóra ülhet, ha nincs semmi hiba.
Várat építhetünk kinn a homokdombra…
(Óvó bácsi szerint a mi várunk ronda.) 

Aki ilyet állít, annak lelkén szárad,
ha az óvodánkban nem lesznek majd várak.
Láttam én, hogy szebbet ő se tud csinálni.
Megnézheted te is, apu, anyu, bárki. 

Óvodásnak lenni, mégis öröm, hiszen,
ha megnövök, lehet, hogy még sokra viszem.
Kritikus lehetek, ha nem ma, de holnap,
s én dirigálok majd az óvó bácsiknak!