Feledés folyója

Szívbe markoló fájdalom már nem lehet,
csak gyöngy könnyek hullnak, akár őszi legyek.
Az élet tovább repül örökké forogva,
mélységben árad a feledés folyója.

Lelkét éj borítja s hidegség a testét,
könnyezve éri meg a magányos estét.
Hazugság és félelem árnyékolja még,
fájdalmára búsan néz rá a sötét ég.

Bár az arc fonnyad a szívnek fekélyétől,
mégis lázasan néz a tükör mélyéről.
Jajból csak feszület ékesíti csupán,
könnyes imáját hasítja reménysugár.

Tisztuljon a szíve az égi levegőn,
igya a tiszta fényt, mely vakít odafönn.
S már ott jár, ahol a derű s a tűz örök,
messze a bánattól és a bajok fölött.