Fehér sziklák

Az erdő mélyén, ahol a patak cseveg,
egy szerelmes férfi fába vés kis jelet.
Majd komoran jár a fehér sziklák között,
még az ég alja bíbor színbe öltözött.

Démonok, elkísért lelkem poklotokban,
mert kínom sötét és szomjam olthatatlan.
Nőm, kit szívem kimondhatatlanul szeret,
hitszegő, aki másnak adta e kezet.

Felejtés álma vár rám szerelme ölén?
De e vonzó testet hányszor kívántam én!
Sírjon velem az ég, a rét virágai,
mert bús tekintetemnek a sirámai.

Így nekem a gyönyör tűvel teli matrac,
magány, szenvedés, fájdalom, rám nem hallgatsz.