Távolra visz az út

A sápadt esten, éjjeli lámpa fényben,
csak egy szomorú férfi jár az eszében.
S búsan a hűvös selyem párnáiba dől,
majd a vágya erős függönyét húzza föl.

Keresi vihar- zavarta két szemével,
ahogy utazó fordul vissza fejével,
szerelmének egét, amely oly messze már,
este óta túl távoli a láthatár.

Szemeiben a lusta könnyek megülnek,
s vágyódó karjai fásultan lecsüngnek.
Képzeli, hogy előtte tört arccal térdel,
s felé nyújtózkodik szerelme hevével.

A néma dal, amit a gyönyör énekel,
pillája alól, mint egy sóhaj röppen el.
Érzi rá gyönyörű, erős érzelem zúdul,
s szívében a pulzáló vér lüktet, vadul.