Nézd a láthatárt, nézz te is az égre,
s láss szívembe mélyen, és hidd el végre,
Ringatom lelked, pókhálóba fonom,
tűzmadárként száll ki, bársony ajkamon.

Minden rossz, amit az élet tartogat,
lerázom féltőn, rád szakadt gondokat.
Nézd el nekem, ezt az önző bűnömet,
hisz' én vagyok számodra a bűvölet.

Ha tegnap leveti elnyűtt rongyait,
újabb távlatok nyílnak, s úgy boldogít.
Csapongok félve, törött, gyönge szárnnyal,
jössz-e felém egy forró vallomással.

A remény szörnyen makacs, kemény zsarnok,
átdöfi a lelkem, s egyre szorongok.
Mintha börtönbe zárna a gondolat,
vert seregként élem tovább álmomat.