:
Megbénult az éjszaka, esett a hó.
A haldokló zöld szemű, színes hajnal,
súgott valamit a búcsúzó éjnek.
Ujjaim között kábán morzsolgatom,
félárbocra eresztett méla reményt.
Zsebkendőnyi arcod rózsalugasát,
tobozba zárt szerelmünk lobogását.
Mondd, mondd, mondd csak Te vén satrafa idő,
hová tangózott el szívünkből a nyár?
Kabát gallérját felhajtva lépkedek,
és a szél fáradt sírását hallgatom.
Egy arc…
Két kéz…
Egy hang…
S mire összeállt volna bennem a kép,
elhallgat a zene, s felébredek.
Álomkép, mit a hajnal fénye tép szét.
(69 szó a szövegben) (949 olvasás)
