:
/Anyák napjára/
A napfény simítása, a szél támadása, az éjszaka bársonya s az órák múlása mind Téged idéz.
Tavaszi virágok szirmának hullása, a szavak, melyek felkiáltanak, elcsendesednek- mind Rád emlékeztet.
Van egy szó a magyar nyelvben, melynek rangját, szépségét a pillanatok halmaza adja.
Dallama gyönyörű, tartalmában fájdalom és szeretet hullámzik.
Ha kimondom- Édesanyám!- érzelmek dúsulnak bennem, s ma már a hiányodtól könnyes a szemem.
Milyen nehezen érti meg az ember az anyák életét!
Olyan természetes és magától értetődő az áldozat vállalás és a szeretet,
melyet születésünktől kezdve alárendeltek nekünk.
Milyen hányaveti módon bántunk meg Titeket, s dacosan, értelmetlenül állunk előttetek, ha sírni látunk.
Elteltek az évek, s most már az égbe suttogom a bocsánat kérésem a rossz percekért amit én okoztam.
Tudom benned nem is volt sosem harag.
Ez a májusi ünnep alkalom, hogy sírod mellett állva köszöntselek, s üzenjem a hulló virágszirmokkal,
hogy nagyon szeretlek.
Néha, amikor nehezen telnek a napok, s úgy érzem erőm elfogyott, oly jó lenne ismét gyermeknek lenni,
kinek úgy fogtad kezét, hogy óvod és egyben szabadságot is adsz.
Szeretném ezt a boldogságot újra átélni. Tudom én, hogy soha többé nem érezhetem, mert oly távol kerültem a gyermekkortól…
Újabb és újabb felvillanó emlék rajzol elém Téged élesen.
Szelíden tanítottál a türelemre, megértésre.
Lassan megváltoznak körülöttem is a dolgok, s most már értem, hogy a kedvesség is lehet erő és a szeretet nem ismer haragot.
Azt is tudom a féltés és a bánat édes testvérek, s ismerem a kínzó tehetetlen fájdalmat is.
Olyan érzelmek ezek, melyeket sem tanítani, sem megtanulni nem lehet. Lassan alakulnak ki, s aztán elkísérnek mindhalálig.
Édesanyám…Cseng – bong a szó, érzem hallod, ahogy hívlak.
Virágok szirmával üzenem és a csillag könnyeimmel:
Szeretlek Téged nagyon, s bensőmben égető fájdalom emészt a hiányod miatt, visszavonhatatlanul.
(270 szó a szövegben) (987 olvasás)