:
Hiányod gyönge, bársonyos szél,
mely izzásban tartja a bennem lévő tüzet.
Szétterült emlékeim között egyre több a kifakadt seb,
nem fertőz, de nem is fáj.
Mint lassú vízfolyás belém mosta magát..
Akár szőtt kelmetakaró rám borul az est,
csókoddal ajkamon, még mindig ott állok,
hol szeretet gyöngyeid fénylenek.
Arcom eső áztatta, szél járta
repedésekkel rajzolta tele az élet.
Hiányod gyönge, bársonyos szél,
mely izzásban tartja a bennem lévő tüzet.
Szívemben vad és fenséges hegyek nőnek,
boldogságunk emlékeként. Lelkemben
csönddé érik a várakozás.
(70 szó a szövegben) (974 olvasás)
