Elveszett tegnapok…

Mindig hittem: Erősebb vagyok, legyőzhetetlen!
Hittem eltökélten, de én sem vagyok elnyűhetetlen.
S ha egy napon döntök: a tegnapokat keresem, kutatom,
Ki lesz az, ki elkísér majd rég elfáradt utamon?

Mellettem leszel Anyám, mellettem testvérem?
Értsd meg, a tegnapok kellenek, a holnapot nem kérem!
Nem kell, hogy megszánj, én nem tartom a markom,
Nem vagyok sem rabszolgád, és szajha sem a sarkon!

Lyukas lett az egy pár cipőm, de lelkem nem csúfítja folt,
Nem kell, hogy megértsetek, de mindig elkísér a múlt.
Tudatja, hogy megtörtént! Emlékeztet, könyörtelen!
Tudatja, hogy veled van, s tőle szabadulni lehetetlen…

Ám mi lesz akkor, ha majd neked rontok hirtelen?
Beléd döföm késemet, s megforgatom szívedben?
Komolyabban vennél tán, vagy kinevetsz majd akkor is,
Ha szemedbe nézek, benne méreg, meghallod a hangom is!

Mi lesz, ha csak hagyom magam, eltaposva éljek?
Száműzöl a föld alá, mint az összes többi férget?
Mi lesz, ha csak térdre hullok, könyörgöm az életért?
Mi lesz, ha csak annyit kérek: hazudj még egy szép mesét…

Mi lesz, ha hajt a vágy, ha visz majd a véred?
Mi lesz, ha már nem tudlak megtartani téged?
Mi lesz, ha földre esek, és hangom is csak remegő?
Istenem, mondd mi lesz, ha elfogy tüdőmből a levegő?

Vágyom a szépre, vágyom a jóra, küzdök még a napokért.
De ha tévednék újra... Fizet e valaki az elveszett tegnapokért?