Kata titkos álma után csillapodni látszottak a kedélyek. Gábor is egyfajta visszavonulót fújt, teljesen megzavarodott ő is.
Látszólagos csend ereszkedett kettejük kapcsolatára.
Mind a ketten vágytak a másikra, s minden erejükkel küzdöttek ellene.
A fiú hirtelen természetének „köszönhetően” a lehető legegyszerűbbnek tűnő módszerrel próbált szabadulni Kata gondolatától.
Ez a módszer nem volt más, mint egy új párkapcsolat.
Szinte a semmiből érkezett egy „lehetőség”, egy régi kedves ismerős, volt osztálytárs, akivel mindig is jó viszonyban voltak.
Gábor pedig belement a játékba.
Közben természetesen tartották a kapcsolatot Katával, de egyfajta hidegség jellemezte ekkor őket.
A fiú többször áradozott új barátnőjéről, miközben erősen figyelte a lány arcrezzenéseit, hogy vajon mit szól ő ehhez?
Kata tekintete azonban elárulta önmagát, és Gábor érzéseit is:
„Lehet, hogy most vele vagy, de jól tudom, hogy titokban most is rám vágysz…”
És természetesen így is volt. Minden percben, amikor Gábor újdonsült barátnőjével volt, folyamatosan az italdiszkontban elhangzott beszélgetések, üzenetek jártak a fejében.
A környék lakói sem maradtak tétlenek, ha lehet, még többen hozták hírbe őket.
Mindeközben egy véletlenszerű találkozás alkalmával Gábor óvatosan próbálta meggyőzni Kata barátját, hogy ő ugyan nem akar semmit imádott kedvesétől, ne is forduljon meg ez a fejében…
Ezt persze nem így adta elő, mindössze „figyelemelterelő” csevegés volt ez.
A helyzet napról napra rosszabbodott, vagy éppen javult.
Zűrzavar lett úrrá az érzelmek terén, és egyre jobban kicsúszott a lábuk alól a talaj.
Apránként Kata viszonya is megromlott párjával, Gábor pedig egész egyszerűen levegőnek nézte barátnőjét.
Ugyanakkor arról sem volt biztosan meggyőződve, vajon miképpen vélekedik róla a nő, akire vágyik.
Az egyre erősödő bizonytalanság újabb sorokat csalt ki a fiúból Katának címezve.

Ki vagy?

Ismerős az arcod, én láttalak már valahol.
Emlékekbe bújtál, de most itt állsz előttem.
Halovány kép mozdonya oly gyorsan zakatol,
S nézd, a poént most majdnem lelőttem…

Ki is vagy te valójában? Én keresem a választ.
Mindent tudok rólad, mégsem értek dolgokat.
Rettenetes erőd még nekem is nyújt támaszt,
Miért fáj mégis sokszor az a lehengerlő gondolat?

Te volnál az ősi tűz, mely ezer fokon ég?
A szenvedély lángja, mi nem alhat ki soha?
Te volnál a víz, s benned a könyörtelen jég,
Kinek minden perce mostoha?

Te volnál az örök nyár, mi szívünkben él,
Virágokkal díszített őszinte csodálat?
Vagy te volnál a világnak a kegyetlen tél,
Mit az emberek oly rettegve csodálnak?

Te volnál a pók, vagy az áldozat a hálóban?
Szerető szívedben mit keres egy kőszikla?
Áruld már el végre, ki vagy te valójában!
Míg bennem is lángot gyújt e veszélyes szikra…

Csodállak, csodállak.
Lehet még hó idén nyáron.
Csodállak, csodállak,
S míg valós éned megtalálom…
Csak csodállak…

Hát igen…
A vers hűen tükrözi a tarthatatlan állapotokat…
Ám a következő napokban felgyorsultak az események…

folyt. köv.