ÉJFÉL FELÉ

Mint űzött vadat a kitartó vadász
Úgy ejtem majd rabul testedet,
Forgatlak a nyárson, míg önmagadra találsz,
Honnan kéne tudnom, hogy boldogságban szenvedek?

De megbűnhődök én is, szorul kezemen a bilincs
Kínoz ez a kellemes pokoli báj,
Miért is feszülnék, ha már nem enged a kilincs,
Bármeddig is raboskodjak, meg kell, hogy várj!

Varázslatos magánzárkámban bűbáj és harag egyveleg,
Játszik a képzelet, odakinn csak a hóhér vár
Megvárlak az akasztófán, pedig nem is rettegek,
Ha a jövő végleg emléked cellájába zár.

Egy titokzatos éjszakában leküzdöm az álmokat,
Millió szempár körülöttünk szüntelenül találgat,
Elmerengek: ragadozó vagyok, vagy maga az áldozat?
Ha éjfél felé hosszú idő után végre teljesül a varázslat.