Gábor a bolt ajtaján belépve elégedett mosollyal fogadta a lányt, aki szintén viszonozta a gesztust.
A fiú meglepetten kérdezte:
- Hogyhogy te vagy ma?
- Nem én leszek, csak egy percre le kellett váltanom a főnököt. Elszívunk egy cigit? – kérdezte Kata.
- Persze, miért is ne! – vágta rá Gábor.
Ezután bevonultak a már jól ismert raktárba, és rágyújtottak. Kata kedvesen mosolygott a fiúra, majd megjegyezte, milyen „aranyos”, hogy ilyen megviselt, másnapos a tekintete. Ezek után azonban valami olyan váratlan dolgot mondott, amire Gábor a legkeményebb esetben sem számított:
- Képzeld, tegnap szakítottunk a Zolival.
- Tessék?! – lepődött meg látványosan a fiú.
- Tegnap szakítottunk. Ma már elkezdte a kiköltözést is. Ennyi volt.
- Nem mondod komolyan! Na de… Mi történt? – érdeklődött kíváncsian.
- Elég nagy veszekedés volt tegnap este. Megint elkezdett gyanúsítgatni, aztán ráadásul még utasítgatott is a saját lakásomban…
- Basszus, ez nagyon nem jó így! – háborodott fel Gábor.
- Miért? Mi a baj?
- Abszolút hibásnak érzem magam. Én nem akartam, hogy ez legyen! Esküszöm nem akartam, hogy ez…
- Ne viccelj már! – szakította félbe a lány – Ez nem miattad történt! Egyedül ő ennek az oka, az állandó gyanúsítgatásaival, ellenőrzéseivel, meg mindennel. Nem csak kifejezetten rád volt féltékeny, hanem mindenki másra is, aki bejár a boltba, és két szónál többet beszélgetek vele.
- Az mind rendben van, de kicsit akkor is úgy érzem, hogy én talán elvetettem a sulykot.
- Dehogy! Miért vetetted volna el? Történt köztünk bármi is? – tárta szét kezeit a lány.
- Nem. – mondta sajnálkozva Gábor, és legszívesebben a „nem” szócska elé odabiggyesztette volna azt is, hogy „még.”
- Ennyi! Semmi nem történt köztünk. Az, hogy a Zoli mit képzel, vagy mit gondol alaptalanul, az ő problémája. Különben sem te vagy ennek a fő oka, hiszen ez a kapcsolat már nagyon régóta nem működik…
Gábort nagyon váratlanul érintették a hallottak. Tudta, hogy már nem jó a kapcsolatuk, tudta, hogy Zoli féltékeny, ám erre azonban nem számított, hogy szakítás lesz vége. Hirtelen furdalni kezdte a fiút a lelkiismeret, valljuk be, nem is alaptalanul.
Tisztában volt vele, hogy egy bizonyos szinten az ő személye is közrejátszott az események alakulásában, s ez akkor is igaz, ha valóban nem történt semmi közte és Kata közt.
Miután megvitatták a történteket, együtt jöttek ki a boltból. Gábor ugyebár egy háznyira lakott, így meglehetősen lassú tempót diktáltak.
Ám nem számított, mikor érnek a ház elé, hiszen ott is leálltak még hosszasan beszélgetni.
- És amúgy jól viseled a dolgot? – kérdezte félve Gábor.
- Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem érint meg valamilyen szinten. Ugyanakkor tudom, hogy itt már nincsen más megoldás. Nem működött már ez az egész, annak meg semmi értelme, hogy lassacskán felfaljuk egymást…
- Persze, jogos. – helyeselt Gábor.
Ezek után hirtelen eszébe jutott valami a fiúnak. Néhány napja Kata említette neki, hogy álmodott valamit, amiről akkor nem akart beszámolni. Ezúttal viszont az volt a megérzése, hogy talán most alkalmas lehet újra rákérdezni:
- Most akkor elmeséled végre mi volt az álmod? – tért a lényegre azonnal a fiú egy kaján vigyor kíséretében. Kata is elmosolyodott, majd elmondta Gábornak, amit álmodott:
- Veled álmodtam… - majd csend lett.
- Velem?! – lepődött meg újfent a fiú.
- Igen, veled.
- És azt szabad tudni, hogy mégis mit?
- Persze, elmondom. Akkor nem akartam, mert kicsit megzavart engem is, de most elmondom.
- Nos? – sürgette a fiú.
- Tél volt, és nagyon nagy hóesés. Mi ketten pedig hógolyóztunk. Annyira emlékszem…
- Hógolyóztunk? És mi történt még?
- Nagyon sokat nevettünk együtt, viccelődtünk. Majd egyszer valósággal letepertél a hóba, és óvatosan, lassacskán megcsókoltál…
- Hűha! – zavarodott meg egy pillanatra a fiú. Köpni, nyelni nem tudott a meglepetéstől.
- Bizony. Gondolhatod, mennyire meglepett ez akkor engem…
- És legalább jó volt az a csók? – tért magához gyorsan a fiú.
- Igen, határozottan jó volt.
Gábor szíve szerint ott a nyílt utcán valóra váltotta volna azt az álmot, s talán Kata is így gondolta. Ezt követően azonban már kissé elterelődött a beszélgetés általános dolgokra, de ez csak a „veszett fejsze nyele” volt már.
Az igazi szándékok, igazi érzések nem változtak innentől kezdve egyikükben sem, egyedül Gábor fogadta kicsit kétkedve a dolgot még mindig.
A hosszasabb beszélgetés után mindketten hazamentek, és elkezdődött a lélektani hadviselés…  

 folyt.köv.