2008.11.03.
A hétfő este izgatott várakozással telt Gábor számára. Csendben leült a számítógép elé, kibontott egy üveg sört, majd bejelentkezett arra a beszélgetős oldalra, ahol rendszeresen csevegtek Katával.
A bejelentkezéstől számítva nem telhetett el sok idő, talán tizenöt perc, amikor a fiú észlelte, hogy Kata már írt is neki. Ekkor megkezdődött az újabb beszélgetés az interneten, miközben alig öt ház választotta el őket egymástól.

- Szép estét! – írta a lány.
- Köszönöm, neked is! Minden rendben van?
- Igen. Nyugalom van itthon.
- Jól érzed magad? – érdeklődött Gábor, hogy vajon lesz-e a reakció esetleg Zolival kapcsolatban.
- Persze! Miért kérdezed?
- Csak a történtek miatt. Úgy értem, nem bántad meg a dolgot?
- Mit? – kérdezte, mintha nem tudná.
- Hát a Zolis dolgot…
- Nem. Mint mondtam, ez már nem működött. Mindenképpen vége lett volna, jobb így mindenkinek.
- Sajnos nem tudtam legyőzni a lelkiismeretemet. Bánt még mindig a dolog. Hibásnak érzem magam. – vallotta be újra a fiú.
- Ugyan miért? Áruld már el, aztán ejtsük a témát, kérlek!
- Persze, de te nem tudhatod, hogy ez most milyen rossz érzés nekem. Az igazság az, hogy nem minden egyes cselekedetem történt véletlenül…
- Ezt, hogy érted?
- Tudod, talán tehettem volna arról, hogy ne így alakuljanak a dolgok. Talán nem lett volna benne féltékenység, nem jött volna ki, ha én időben visszavonulok. De nem tettem…
- Úgy érted, csak azért is ott voltál velem, hogy minél többet mellettem lásson?
- Igen, így. Nagyon jól éreztem magam a társaságodban, és önző módon nem voltam hajlandó letenni erről még akkor sem, ha ezzel másnak bosszúságot okoztam.
- Érdekesek vagytok ti férfiak. Ez amolyan „terület védelem” nálatok?
- Nem, nem hiszem. Esetemben szó sem volt erről, hiszen nem volt „területem.” Ha így akarjuk kifejezni, akkor inkább én voltam az, aki betolakodott a Zoli területére.
- Értem. Akkor most árulj el nekem valamit, de őszintén!
- Parancsolj…
- Neked megfordult valaha is a fejedben, hogy több is legyen, vagy lehetne köztünk az egyszerű „baráti” beszélgetéseknél? – szegezte a kérdést Gábornak.
A fiú valósággal lemerevedett, miközben ezeket a sorokat olvasta. Szembesülnie kellett vele, hogy a kör ezennel bezárult. Nincs mese, színt kell vallania. Két lehetőség maradt: vagy leírja őszintén, amit érez, vagy azt hazudja, hogy egyáltalán nem érdekli őt. De miért is tenné? Itt a remek alkalom, megérte várni. A türelem ha rózsát nem is, de Katát „termett.” Gábor úgy döntött lesz ami lesz, véget vet a kérdések sorozatának:
- Hogy eszembe jutott-e? Nos, a válaszom igen. Eszembe jutott, nem is egyszer. Sokat gondoltam Rád, naphosszakat, és mindig vártam az alkalmat, hogy mikor láthatlak újra a boltban. – fakadt ki a fiú.
- Hűha… - jött a röpke reakció a lánytól. Ám Gábor azonnal visszadobta a „labdát.”
- Akkor most én is szeretném feltenni ugyanezt a kérdést. Benned felötlött a gondolat velem kapcsolatban?
- Tudod, péntek este, amikor ott voltál, nem sok választott el attól, hogy megcsókoljalak. Azt hiszem, ha nem jön be aznap este a Zoli, egészen biztosan megtörténik… - érkezett Gábor számára a mennyei válasz.
- Ne is mondd! Rettenetesen vágytam arra a csókra, milliószor lejátszottam magamban azt a jelenetet aznap este…
Ezután mindketten egy-egy mosolygós hangulatjelet küldtek a másiknak, majd Gábor feltett egy újabb kérdést:
- Mire gondolsz most? – kérdezte Katát.
- Arra, hogy legszívesebben odarohannék a sarokra, és megcsókolnálak.
- És ki tart vissza? – érdeklődött a fiú mosolyogva a gépe előtt.
- Senki!
- Akkor, öt perc múlva?
- Legyen tíz! Felkapok még valamit magamra.
- Rendben. Akkor tíz perc múlva találkozunk! – majd kilépett Gábor a programból.
Az órájukra pillantottak, negyed óra múlva éjfél. Milyen tökéletes egy időzítés! Kata is gyorsan kicsit rendbe szedte magát, Gábor pedig kedvenc parfüméből öntött magára olyan félliternyi mennyiséget. Szívük oly hevesen vert, mintha életük első nagy szerelmére hangolódtak volna.
A villámgyors készülődés után mindketten elindultak a sarokra, amely csak pár lépésnyire volt mindkettőjüktől…

folyt.köv.