BUKOTT DIÁK

 A forró áprilisi napon könyörtelenül tűztek be a nap sugarai az osztályterem ablakán.
Lévén, hogy emeleti teremről volt szó, sokkalta kellemetlenebbül érintette a 11.C osztály tanulóit a váratlan hőség.
Hisz még az év vége is jóval arrébb volt, de az időjárás már sokukat a vakációra emlékeztette.
Egyedül Pásztor Krisztián tanuló gondolatai jártak teljesen másutt.
Az asztalon könyökölve támasztotta már-már majd leeső fejét, olyannyira unalmasnak vélte az egész mindenséget maga körül. Eszébe jutott, hogy neki igazából már az utolsó évét kellene taposnia ebben az iskolában, ám bukása miatt egy évvel lemaradt a többiektől. Nem értékelte tragédiaként, hisz ahogy a mondás is tartja: a lónak is négy lába van, mégis megbotlik. Ebben az évben sem állt valami fényesen néhány tantárgyból, de pozitív gondolkodásának „köszönhetően” ugyanazt hajtogatta már január óta: majd a jövő héttől tanul…
Valószínűleg ez a hozzáállás juttatta most is idáig, de nem sokat törődött vele.
Most is baromira unta az egészet, az álomfelhők vészjóslóan köröztek a feje fölött. Mindössze arra lett figyelmes a szeme sarkából, hogy a mellette ülő padban osztálytársa, Hámori Laci jelez neki folyamatosan:
- Hé. – suttogott – Krisz! Figyelj már ide egy kicsit! – emelte hangját, de szerencsére tanáruk nem hallotta meg.
- Mondjad, mi van? – eszmélt fel Krisztián.
- Klári küldi. – majd óvatosan felé nyújtott egy papír fecnit, miközben le sem vette a szemét a bájos tanárnőről, nehogy az kiszúrja a levelet.
- Kösz! – vette el a levelet Lacitól, miközben hátrapillantott a levél feladójához, Németh Klárához, és kedvesen rámosolygott. Mire azonban visszafordult a tábla irányába, mint derült égből villámcsapás, úgy termett előtte tanára. Kérdőre vonó tekintete nem sok jót ígért a fiú számára, mégsem rezzent meg egy pillanatra sem, mikor Halmos Bernadett tanárnő egy hirtelen mozdulattal kikapta a kezéből a levelet.
- Ez meg micsoda? – kérdezte, miközben vizsgálgatta a papírgalacsint.
- Nem tudom, de nekem levélnek tűnik tanárnő.
- Csakugyan?
- Igen. És ha nálam landolt, feltételezem nem magának címezték. – gúnyolódott az igen fiatal, és csinos tanárnővel.
- Ezek szerint még én vagyok az, aki megsérti a személyiségi jogaidat?
- Hát…
- Ti mindig csak a jogaitokról tudtok papolni, de a kötelességeiteket rendre elfelejtitek. Nem kötelező itt ülni az órámon, akár ki is mehetsz! Ám ha mégis benn vagy, akkor elvárom, hogy rám figyelj, és ne zavard az órát! Ki küldte ezt a levelet Krisztiánnak? – keményített be a bájos nevelő, majd végignézett a teremben.
- Kérem, ne csinálja már ezt, csa…
- Csönd legyen! – kiáltott rá a fiúra.
- Kurva életbe! – morgott magában Krisztián.
- Jó lenne, ha kimosnád a szádat fiacskám! Szóval? Álljon fel, aki ezt a levelet címezte Krisztiánnak! Most!
Senki nem mert megmozdulni sem, olyannyira meglepte őket tanáruk harapós viselkedése, hiszen még akkor sem volt ilyen haragos, mikor a szemtelenebb diákok pajzán bókokkal „kedveskedtek” neki.
- Rendben! Amennyiben nem áll fel az illető azonnal, abban az esetben kénytelen leszek a közösséget büntetni!
- Azt nem teheti meg! – förmedt rá a fiú. Ám mielőtt bármi reakciója lehetett volna, a hátsó padsorokból megszólalt valaki:
- Én írtam a levelet. – állt fel Klári. Néhány másodpercig csend ereszkedett a teremre.
Halmos tanárnő lassan a kukához sétált, széttépte a levelet, majd kidobta.
- Jól van Klári. Szóval te voltál…
- Igen, tanárnő. – hajtotta le bűnbánóan fejét a lány. Hosszú barna tincsei olyannyira előrehullottak, hogy teljesen eltakarták arcát. Krisztián unottan simogatta saját homlokát, letörölve egyúttal a verejtéket is róla. Ekkor újabb beszédbe kezdett a tanárnő:
- Szóval! Hogy mindenki tanuljon az esetből. – kezdett bele – Klári hozza ki az ellenőrző könyvét…
- Ugyan már, egy kurva levél miatt? – háborodott fel Krisztián.
- Csillapodj le, különben az igazgató úrnál landolsz! – csendesítette a srácot, aki ekkor már elhallgatott.
- Szóval. – folytatta – Klári most szaktanári figyelmeztetésben fog részesülni. Ő egyedül. Az uraságot most nem büntetem meg, ám a következő ilyen esetben mindenképpen az igazgatónál találja magát, ezt megígérhetem!
- Ééértettem. – reagált gúnyosan a fiú. Nem csak Klári, hanem az osztály egyetlen tanulója sem igazán értette a fura ítéletet. Némi pedagógia „cselt” véltek ebben felfedezni, hogy a két vétkes közül a „kisebbiket” bünteti a tanárnő. Így aztán annak rendje és módja szerint könyörtelenül bevéste a figyelmeztetést az amúgy kifejezetten jó tanuló lánynak, aki nagyon mérgesen ugyan, de csendesen, ha úgy tetszik méltósággal viselte a büntetést. A kis közjátékot követően már nem maradt idő az aktuális tananyag befejezésére, mivel a csengetés félbeszakította az órát. Következhetett a várva várt nagyszünet, ami ebben az iskolában huszonöt percet jelentett. Krisztián kis habozás után kiment a teremből, és sietősen megindult volna egy emelettel lejjebb, ám Klári a lépcsőfordulóban megállította…

folyt.köv.