14.

A vad és szenvedélyes együttlét után a két fiatalnak nem maradt túl sok ideje a pihenésre, hiszen mégiscsak az iskola tornatermében voltak az egyik szivacson.

Bár az elmúlt egy órához képest az a kis szieszta már igazán belefért volna.

Szótlanul kapkodták magukra a ruháikat, mintha szavak nélkül mondták volna ki: ennyi volt.

Erre valójában egyikük sem gondolt most. Mindkettejüket kellemes érzés kerítette hatalmába.

Krisztián, miközben nadrágját húzta fel, kiesett zsebéből a telefonja.

Amint utána nyúlt, azonnal a kijelzőjére meredt a tekintete: „egy üzenet érkezett.”

Kissé hevesen nyomkodni kezdte telefonját, nehogy a melltartóját éppen összekapcsolni próbáló Klári bármit is megsejtsen.

Az üzenet feladója természetesen Detti volt.

Az üzenet szövege:

„ Ne gyere! Beteg a férjem, itthon maradt.”

És semmi több. Az üzenet fél órával korábban érkezett. Nagy kő esett le a fiú szívéről. Ugyanakkor hirtelen több gondolat is lejátszódott a fejében. Ezek közül az egyik legfontosabb az, hogy abszolút kiment a fejéből a ma délutáni találka.

Ha a tanárnő nem írja ezt az üzenetet, bizony könnyen lehet, hogy szemrebbenés nélkül megfeledkezik róla.

Bár ebben természetesen nagy szerepe van Klárinak is.

A fiú kicsit savanyú tekintettel nézett a háta mögött készülődő lányra, bár egy szikrányi rossz érzés, vagy megbánás sem volt benne. Éppen ez a legfurább az egészben. Klári is észrevette ezt a furcsa tekintetet:

- Mi a baj? – érdeklődött kedvesen, miközben gyengéden masszírozgatni kezdte a fiú vállait.

- Se… semmi… - válaszolt riadtan a srác.

- Megbántad?

- Dehogyis! – vágta rá ezt már határozottan. – Fantasztikus volt, de tényleg…

- Lehet egy kérdésem? – fordult felé Klári.

- Persze!

- Csak azért tetted, hogy bosszút állj Kolláron, és holnap eldicsekedhess neki?

- Egyáltalán nem ezért tettem. Lehet, hogy nem járok mindig helyes utakon, de ettől még nem vagyok egy rohadék. – reagált sértődötten Krisztián.

- Jól van, jól van! – mentegetőzött a lány.

- Azért tettem, mert akartam. Mert egyszerűen csodálatos volt. Kívántalak. – nézett mélyen Klári szemébe.

- Tudod Krisz, ez nagyon jó dolog, de tisztában vagyok vele, hogy ez most ennyi.

- Tessék?

- Én ezek után sem fogok rád akaszkodni, bármennyire is tetszel. – vörösödött el a lány, majd folytatta:

- Lehet, hogy rámenős egy liba vagyok, de nem erőszakos. Ez a dolog most valóban azért történt meg, mert mindketten akartuk. Nagyon jó volt, egyszerűen fantasztikus. De mindenképpen a helyén kell ezt kezelni, és kész. – zárta mondandóját.

A fiút láthatóan meglepte a hozzáállás, köpni-nyelni sem tudott.

- Köszönöm… - mondta szomorú arccal a lánynak. Klári látta rajta, hogy valami nyomja a lelkét. Nem először látja ezt, és talán most a monoklikon keresztül még inkább láthatóak a lelki sérülések is.

- Pásztor Krisztián. – mondta egyszerű kijelentő módban a nevét.

- Hogy? – ráncolta szemöldökét a fiú.

- Ki vagy te?

- Éppen az előbb említetted.

- Mi a te titkod?

- Talán túl jóképű vagyok! – nevetett a fiú, de a lány komor maradt:

- Nem úgy értem. – mondta, majd a fiú mellkasára tette a kezét – Itt, legbelül…

Krisz arcáról is lehervadt a mosoly, majd így válaszolt:

- Hamarosan meg fogod tudni. Nem kell már sok idő. És akkor végképp kiábrándulsz majd belőlem. Sőt, talán gyűlölni fogsz...

- Nem akarod elmondani? – próbálkozott kedvesen a lány.

- Nem. Gyáva vagyok. – gyakorolt önkritikát.

- Értem. Semmi baj… De én most mennék, ha nem haragszol. Sok dolgom van még.

- Nekem is lépnem kell, van pár elintéznivalóm. – nyújtózkodott Krisz.

Összeszedelődzködtek mindketten, majd együtt elhagyták az iskola épületét.

Krisztiánnak rendkívül fontos dolga lett volna, hogy beszéljen Dettivel a Kollár ügy miatt, de nem tehette meg, hogy felhívja. Pláne, hogy a férj is otthon maradt…

 folyt.köv.