25.

A következő nap reggel már valamivel nyugisabbnak látszott.
Pásztor Krisztián a padon töltött éjszaka után elég nyúzottan ugyan, de bement az iskolába.
Pedig megtehette volna, hogy beteget jelent, vagy csak szimplán „lóg” egy napot, de nem tette.
Alig néhányak szállingóztak még ekkor az aulában. Feltehetően a legelsők között ért be.
Mindenesetre a jelenlévők közül volt, aki gúnyosan nézett rá, volt, aki viszont félve odébbállt, amint meglátta a srácot.
Krisztián is tudta, hogy bőven van még ideje az első óráig.
Táskáját ledobta, majd leült az egyik kis asztalhoz a folyosón, ahol a köztes időben olvasni szokott.
Most azonban nem volt nála újság, csak ülni szeretett volna egy kicsit.
Lábait kinyújtóztatta, fejét hátradöntötte a kényelmes kis fotelben a folyosón.
Egy ilyen éjszaka után már ez a kicsit kényelmesebbnek mondható ülő pozíció is mennyei érzés volt.
Krisz már-már majdnem elaludt, amikor is valaki megbökte a vállát.
Az ijedtségtől akkorát ugrott, hogy majdnem az asztalt is felrúgta.
Megrázta a fejét, dörzsölni kezdte a szemét, majd felnézett:
Klári állt vele szemben. Szúrós tekintete megsemmisítően hatott a fiúra.
Krisztián meglepetten nézett a lányra, de megszólalni nem tudott.
Tisztában volt vele, hogy mi fog következni. A kérdőre vonás Detti miatt, meg a fényképek, meg minden.
Pont, mint Lendvai nyomozó. A különbség mindössze abban rejlett, hogy míg a nyomozót valósággal lehengerelte a stílusával, Kláritól most egy picit megijedt.
Nem is olyan kicsit.
- Szi…Szia! – köszöntötte Klárit.
- Te szemét görény! – kiabált a lány, majd lendült is a női tenyeres. Tőle már a második. És ez sokkal fájdalmasabb volt, mint az első, amit korábban a tornateremben kapott. Bár annak a pofonnak a végkimenetele is más lett.
Ennek a mostaninak aligha lesz ugyanaz a végeredménye.
Krisztián megsimogatta az arcát, de nem szólt semmit. Úgy gondolta, ez talán belefér. Megpróbálta méltósággal viselni a pofont.
- Tudom, megérdemeltem… - szólt csak ennyit a srác.
- Még jó, hogy tudod!
- Hidd el, őszintén sajnálom. – mondta valóban őszintén, lehajtott fejjel. Közben felállt a fotelből, és mint a rossz kisgyerek, mikor a sarokba parancsolják elindult a lépcső irányába. A meglepett Klári ekkor dühösen ráförmedt:
- Szép, mondhatom! Csak így hátat fordítasz nekem? Mi a faszt képzelsz te magadról, Pásztor!? – kelt ki magából, majd úgy nyúlt utána, ahogyan nemrégiben Krisz kapta el a lányt.
A srác megtorpant, majd Klári felé fordult. Nem szólt ő egy árva szót sem, csak lesütött szemekkel, és fájó szívvel állt osztálytársa előtt.
Teljes mértékben megértette a reakciót, egy pillanatig sem haragudott.
De persze azért sokkal jobb lett volna neki, ha most eliszkolhatott volna a feldühödött lány elől.
- Nézd, én most nem tudok… Nem tudok mit mondani neked. Szeretném, ha majd megbeszélnénk ezt, mert…
- Fogd be!
- Rendben. – engedelmeskedett.
- Képes voltál lefeküdni velem, neked adtam magam, reménykedtem…
- Állj! Én nem ígértem semmit! – emlékeztette a fiú.
- De kihasználtál te szemétláda! Honnan tudhattam volna, hogy van valakid? – folytatta emelt, felháborodott hangon a lány.
- Miért, mit vártál? El kellett volna mondanom, hogy igen Klárika, a Halmos tanárnővel kavarok? – tette fel ironikusan a kérdést, miközben ő maga is egyre idegesebbé vált.
- Nem, Krisztián. – csendesedett el, de a méreg ott volt a szemeiben – Csak annyit kellett volna mondanod, hogy van valakid, és leszálltam volna rólad.
- Ugyan már…
- „Ugyan már?!” – ismételte felháborodottan az elhangzottakat Klári – Mégis mit képzelsz magadról te nagyképű seggfej, hogy számomra te vagy az egyetlen férfi a földön? – osztotta ki.
- A tornateremben úgy tűnt. – váltott bunkóba a srác kicsit bántó, és nem túl őszinte mosollyal. Erre aztán Klári úgy bepörgött, hogy egy újabb tenyerest indított útjára Krisztián arca felé, ám a srác ezt már a kezével blokkolni tudta.
Elég szorosan megfogta a lány csuklóját, mire az a szabad kezével próbálkozott a pofonnal, de „ellenfele” ezt is hárította.
Ezután a fiú nem túl szép dolgot tett, de kitört belőle a feszültség, a fájdalom, a fáradtság, és minden más, ami az elmúlt napokban történt.
Klári két vékonyka csuklóját egy kézzel átfogta, majd a másikkal erősen lenyomta őt abba a fotelbe, amiben előtte ő maga ült.
Itt már szinte vicsorgott a fejét kicsit elvesztő Krisztián:
- Ne merj megütni, hallod! Meg ne próbáld még egyszer! Megértetted? – mondta, miközben a lány nem igazán tudott mozdulni sem.
Arcán kiütközött az ijedtség, hiszen sosem látta ilyennek Krisztiánt.
- Fogalmad sincs, miken megyek keresztül, milyen dolgokkal vádolnak! – folytatta mondókáját – Mit kellett megélnem tegnap este, és mi vár még rám! Ha nem vetted volna észre minden egyes „út” hozzám vezet! De ne is foglalkozzak ezzel ugye, mert a Németh Klárinak egy kis gondja akadt velem! Igaz? – kiabált a fiú. Érdekes módon egy lélek sem volt most a folyosón rajtuk kívül.
- Szépen megkérlek, hogy engedj el... – mondta sírni készülő, akadozó hangon Klári.
Krisztián ekkor döbbent csak rá, hogy mit művelt az elmúlt percben.
Hirtelen megvilágosodott, hogy mennyire agresszív volt egy lánnyal. Egy olyan lánnyal, aki sok mindent megtett volna azért, hogy szeresse őt az a fiú, aki most durván egy fotelhez szorítja.
Krisz tekintete döbbenté vált, de nem is a lányt nézte már. Hanem a saját kezeit.
Óvatosan engedni kezdett a szorításból, majd ahogy Klári lassacskán kezdett kibújni a kezek közül, Krisztián megpróbálta megsimogatni.
A lány persze dühösen ellökte magától a fiút, majd sietős léptekkel eltűnt onnan.
- Klári, várj egy percet, kérlek! – szólt utána Krisz, de osztálytársa már a lépcsőn szaladt fölfelé a terembe. Nem ment utána már. Nem tudott. Nem is akart.
Több fontos gondolat is motoszkált benne. Most, hogy Detti messzire ment, neki pedig a nyakába akarnak varrni egy gyilkosságot, mellesleg első számú közellenséggé vált, egy dolgot tehet csak: Valami módon bizonyítania kell ártatlanságát. Valahogy kézre kéne keríteni az igazi elkövetőt, de hogyan?
Bizonyítékok nincsenek, ujjlenyomat nincsen, s miközben az gyilkos röhög a markában, ő egyre nagyobb slamasztikába kerül.
Ártatlansága bizonyítására őrült, és kockázatos tervet eszelt ki. De meg kell próbálnia. Nincs más választása… 

folyt.köv.