35.

Kovács Gabriella tartotta magát ahhoz, amit ígért.
Bár a késő esti órákban ugyan, de megérkezett az élelemmel, és sebész barátját is elhozta.
A brit orvos kedves arcú, fekete hajú negyven év körüli férfi lehetett.
Arca simára volt borotválva, még csak borosta nyomai sem látszódtak rajta.
Krisztián ezzel szemben viszont igen csak ki volt már szőrösödve, s így még inkább férfiasnak látszódott fiatal kora ellenére.
- Üdv! Steve vagyok! – mondta tisztán és érthetően – Steve Malcolm! – nyújtotta a kezét.
- Hello! Én pedig Pásztor Krisztián. A bukott diák. – mondta vigyorogva, miközben Gabriellára nézett.
- Ejha! Te csináltad azt a nagy balhét a pályaudvaron? – lelkesedett az angol.
- Dehogy. Csak futottam egy kört! – nevetett erőltetetten.
- Na jól van, elég legyen! – vágott közbe a nő – Nincs sok időnk, nézd meg a sebet Steve! – utasította a dokit.
A brit sebész pedig jobban szemügyre vette Krisztián sérülését, majd orvosi táskájából elővette a szükséges eszközöket.
Természetesen injekciót is kapott, és a sebet is össze kellett varrni.
Krisz párszor azért felszisszent, amikor a megszokottnál jobban fájt neki a hirtelen jött beavatkozás, de összességében jól tűrte a dolgot.
Az ellátás végére rendesen betekerték a srácot, alig tudta mozdítani kezét.
- Most jó így barátom! Pár nap múlva azonban újra cserélni kell kötést! – tájékoztatta a sebész.
- Rendben van, barátom! Köszönöm szépen, hogy segítettél! – hálálkodott Krisz.
- Ó, semmiség! Meglásd, rendbe jössz! – nevetett Steve.
A doki néhány perc múlva távozott a lakásból, már csak Gabriella maradt ott.
Miután mindenki jól lakott, – ugyanis a nő is megvacsorázott – elkezdődött újra a kérdezz-felelek.
Az első kérdést most Krisz tette fel:
- Megbízható a barátja?
- Abszolút! Máskülönben nem hoztam volna ide.
- A pasija a doki?
- Milyen kérdés ez? – jött zavarba egy percre.
- Egyszerű, és érthető. A pasija, vagy nem? – vigyorgott a srác.
- Egy időben az volt, aztán visszament Angliába. Azóta is jóban vagyunk, de mint kapcsolat már nem funkcionálunk. Kielégítő válasz volt? – tárta szét kezeit Kovács.
- Az. Köszönöm.
- Örülök neki. – állt fel az asztaltól, majd a mosdó felé indult. Ekkor azonban újra megszólalt Krisztián. Hangja komor volt, és kicsit szomorú.
- Ott volt…
- Tessék? – fordult meg Kovács – Ki volt ott?
- Az a rohadék.
- Nem lehetne kicsit érthetőbben? – ült vissza érdeklődve a székre.
- Azon az éjszakán, még mielőtt menekültem volna maguk elől…
- Igen?
- Azon az éjszakán bennmaradtam a suliba. Tudtam, hogy a riasztó nem működik, így délután elbújtam a Keleti szárny egyik vécéjébe. Aztán zárás után kiosontam, és elmentem a laborba, ahol Kollárt megölték... – tartott egy kis szünetet a fiú.
- Tovább! – sürgette Gabriella.
- Bizonyítékot akartam találni, ami felment a vádak alól, hogy véget érjen ez az egész szar. Fogalmam sem volt, mit keresek, csak kerestem. Aztán megszólalt ő a mikrofonból. Az egész kurva iskolába az az eltorzított hang dumált…
- Miket?
- Azt, hogy én is meg fogok halni, meg minek siettetem a halált, meg ilyenek.
- Jézusom! – tátotta el a száját a nő. – Nem félt?
- Dehogynem! Majd összeszartam magam. Még most is remegek, ha eszembe jut…
- Mi történt ezek után?
- Felosontam a titkárságra, mert tudtam, hogy csak onnan tud a hangosba beszélni. Az ajtó nyitva volt, és én megpillantottam egy alakot az asztalnál. Bedőltem a világ legócskább trükkjének, és rárontottam. Földre vittem a vélt tettest, aki a csontváz volt a biosz szertárból…
- A rohadék! – csapott az asztalra Gabriella. – És utána?
- Utána filmszakadás. Míg a földön hancúroztam Samuval, leütöttek. Aztán egy másik vécében keltem fel, s mire rendbe szedtem volna magam már ott is voltak értem Lendvaival. A többit meg már úgyis tudja…
Hosszas csend ereszkedett rájuk.
Kovács láthatóan elgondolkodott a hallottakon, majd ugyanazzal a döbbenettel a srácra nézett:
- Igaz minden, amit most elmondott?
- Ha hazugnak tartana, itt ülne most velem szemben? – válaszolt kérdéssel.
- Nem.
- Na, ugye!
- Ezek szerint az elkövető végig ott volt abban az épületrészben, és kiszúrta magát, amikor kijött a mosdóból este.
- Minden bizonnyal igen. Én is kérdezhetek?
- Nos?
- Önnek tudnia kell a választ. Mikor kezdett hazugságokat gyártani Laci?
- Úgy egy hete. Lendvainak sikerült megtörnie a srácot mindenfélével a jövőjét illetően. Így elmondta, hogy látta magát az adott időben azon a helyen.
- De ez nem igaz!
- Sajnos ennek per pillanat nincsen jelentősége. Utána azt is kiteregette, hogy nagyon rossz viszonya volt a matek tanárral, és emiatt már fegyelmit is kapott.
- Ez mondjuk igaz.
- És persze ezeket mind rendre kiszínezte úgy, hogy egyértelműen egy emberre terelődjön a gyanú. Lendvai pedig dörzsölni kezdte a tenyerét, majd az általa megfelelőnek tartott pillanatban le akart csapni, ám ez nem jött neki össze.
- Kivan rendesen a főnök? – vigyorgott a srác elégedetten.
- Hajjaj! Éjt nappallá téve keresi a nyomot, ahonnan elindulhat.
- És Klári? Őt nem piszkálják?
- Nem. Megnyugodhat, senki nem zaklatja. – mosolygott kedvesen a nő.
- Haragszik rá? Tudja, amiért magára támadt…
- Nem. Egy percig sem. Sőt, csodálom a bátorságáért, hogy mindent megtett azért, hogy a szerelme megmeneküljön…
- Mi az, hogy a „szerelme”? – kapta fel a fejét Krisz.
- Ugyan! – legyintett – Ezt még a vak is látja!
- Csakugyan? Akkor jó. Bár beszélhetnék most vele…
- És a tanárnő?
- Detti? – kapta fel a fejét Krisz – Mit akar tudni róla?
- Ez puszta kíváncsiság, semmi több. Mit érez most? Mit érzett, mikor szétszórták a fényképeket? Egyáltalán, hogyan történt ez az egész?
- Tudja, kedves Gabriella… - habozott – Az igazság az, hogy mint minden srácnak, így nekem is imponált, hogy egy idősebb nőnek megtetszettem. Bár a tanárom volt, igazából mindig is inkább amolyan barátnak tekintettem. Vele beszélgettem a legtöbbet az iskolai kirándulások alkalmával, azután pedig már a falakon kívül is találkoztunk néhányszor. Nekem öntötte ki a szívét, mert kikészült a gazdag seggfej férje miatt. Aztán az egyik kirándulás alkalmával megtörtént a dolog köztünk, és tartott addig a napig, amíg le nem buktunk… - hajtotta le a fejét Krisz.
- Értem. Most, hogy érzi magát?
- Igazából nem ezt érdemeltük volna. Ő sem, és én sem. Lehet, hogy bizonyos szempontból „bűn” volt ez a kapcsolat, de mi mégis jól kijöttünk egymással.
Mellesleg meg ki dönti el, hogy ez bűn-e vagy nem? Nemde?
- Jogos. – bólogatott a nő.
- Igazából be kell vallanom, hogy bár nagyon hiányzik, azért mégsem voltak részemről olyan vad és szenvedélyes érzelmek.
- Mégis elég rendesen kikészült, amikor szétszórták a képeket…
- Ez is igaz, de akkor inkább az idegállapotomnak volt köszönhető ez az egész. Úgy érzem, kezdek túlesni rajta. Ő elment, és helyesen döntött. Én meg itt maradtam egy kibaszott szarfészek kellős közepén, ahol immáron kettős gyilkossággal vádolnak. Érdekes kompozíció, nem gondolja? – erőltetett vigyort a szájára a srác.
- Kétségtelenül az. De ennek ellenére azt kell mondanom, hogy ez a fajta bátorság, kitartás, elszántság, amivel maga rendelkezik, ki fogja húzni ebből a szarból, és elnyeri a jutalmát. Semmi kétségem ezt illetően. Én pedig segíteni fogok, amiben csak lehet! – mondta határozottan.
Krisz úgy érezte, hosszú idő után újra van egy olyan személy, akiben száz százalékig megbízhat.
- Mi legyen az első lépés? – kérdezte a srác
- Most mit súgnak a híres ösztönei? – kérdezett vissza a nő.
- Azt, hogy nagyon el kéne beszélgetnem valakivel. Ki tud vinni innen?
- Talán. És kivel szeretne „beszélgetni?”
- Szerintem ki tudja találni…
- Hámori Lacival, ugye?
- Pontosan! Lenne pár kérdésem hozzá. – mondta sejtelmesen.
- És ha megmakacsolja magát?
- Nem fogja. Kiszedem belőle. Mindent el fog mondani, amit tud.
- Nagyon nem durvulhat el, azt ne feledje! – figyelmeztette a nő.
- Ezt a gyilkosnak is megmondta valaki? – tette fel a kérdést kicsit felháborodva.
- Oké, rendben! Igaza van! Mikor, és miképp akarja elcsípni Hámorit?
- Holnap kora este. Addig benn lesz valami fakultáción. Leszáll a buszról, és a lakótelepig van legalább ötven méteren egy kis erdős rész. Ott meg lehet fogni. De magát nem láthatja, valahol arrébb kell majd parkolnia az autóval.
- Nem vagyok hülye! Rendben van! Legyen így. De ehhez a kis akcióhoz nem ártana kipihennie magát. Későre jár, aludjon. Én is lelépek, reggel még lesz egy menetem Lendvaival is. Üzen neki valamit? – viccelődött.
- Ó, hogyne! Átadná neki, hogy nyalja ki a seggemet?
- Ezzel fogom kezdeni! – nevetett Gabriella, majd elindult az ajtó irányába.
- Köszönök mindent! – kiabált utána a srác.
- Jó éjt!

folyt.köv.