36.

A tervnek megfelelően másnap a kora esti órákban Krisz annál a buszmegállónál várakozott, ahol Hámori Laci le szokott szállni.
Szürke melegítőjében, napszemüvegben a megálló mögött álldogált.
Kovács Gabriella pedig jó néhány utcányival arrébb parkolt.
Kicsit megkésve ugyan, de befutott a várva várt busz.
Krisztián óvatosan előlépett, és igyekezett úgy helyezkedni, hogy szemével meg tudja keresni a célszemélyt anélkül, hogy ő maga lebukna.
Szerencsére gyorsan észrevette az előtte pár méternyire sétáló Lacit.
Krisznek ezután már csak várakoznia kellett az alkalmas pillanatra.
Kicsit lemaradva Lacitól türelmesen követte a fiút a kis erdős rész mellett, majd amikor már elérkezettnek látta az időt, és egy pillanatra üresnek tűnt a környék is, akcióba lépett.
Sietős léptekkel a fiú háta mögött termett, majd vállára tette a kezét:
- Szevasz Lacika! – vigyorgott, miközben a döbbenettől megbénult Laci kiabált volna, de Krisz egy jól irányzott ütéssel elbódította áldozatát.
Ezt követően gyorsan behurcolta az erdőbe, ahol már nem fenyegette akkora veszély, mint a nyílt utcán.
A fák közé érve nem habozott a srác, azonnal elővette Lacit:
- Van fogalmad róla, mit műveltél?!
- Ne, kérlek Krisz, ne tedd…
- Megfenyegettek, vagy jó pénz kaptál?! Válaszolj, te tetű! – kiabált, miközben újra életerős ütést mért Laci állkapcsára.
- Ne…kérlek… - könyörgött a srác, miközben Krisz felszedte a földről, és az egyik fához nyomta.
- Mondj legalább egy okot, hogy ne tépjelek szét! – torzult el a srác arca.
- Várj, várj…Én…
- Ki vett rá, hogy hazudj?! – kiabált Lacival, miközben két kézzel egyre erősebben nyomta a fának.
- Ké…Kérlek Krisz…ne csináld… - fogta könyörgőre a dolgot remegő hangon, de Krisztián erre még inkább bedühödött:
- Ne siránkozz itt nekem te sunyi hazudós kis beszari patkány! Ki mondta, hogy hazudj? Válaszolj, különben itt taposom ki a beledet!
- Kérlek…kérlek…ba…ba…barátok vagyunk… - könnyezett.
- Azok voltunk, amíg hátba nem támadtál!
- Értsd meg, nem volt más választásom…
- Azonnal mondd el! Ki mondta, hogy hazudj?! – adott közben egy gyomrost is Lacinak, aki ennek köszönhetően pár másodpercig nem kapott levegőt.
- Krisz, barátom! Meg kell értened! Ha beszélek, megölnek!
- Az szar ügy. Ugyanis ha nem beszélsz, én öllek meg. A választás a tiéd. Ugyanakkor, ha elmondod, amit tudni akarok, talán elkaphatjuk a rohadékot, és megússzuk ép bőrrel. Kerekest és Kollárt kivéve persze…
- Én nem…nem…Jézusom, már Kerekest is megölte… - próbált ellenállni Laci, ám Krisz ekkor megint pofonnal jutalmazta. Inkább csak egy maflás volt ez tenyérrel, az is csak visszafogottan.
Krisztián bármennyire is bepörgött, nem akart komoly fájdalmakat okozni osztálytársának még akkor sem, ha az rendesen kibabrált vele.
- Laci, ez az utolsó figyelmeztetés! – próbált hatást gyakorolni rá.
- Oké, oké, oké! Megértettem! Engedj el, kérlek!
- Lófaszt! – szorította újra erősen – Ne is próbálkozz!
- Esküszöm, e…esküszöm, hogy nem! Kérlek, engedj el… - kérlelte tovább.
Krisztián némi habozás után úgy döntött, lazít picit a dolgon, és elengedi Lacit.
Láthatóan valóban nem állt szándékában elmenekülni, ugyanakkor látszott, hogy nagyon fél. És nem csak Krisztiántól.
- Most a nagy Lendvait idézem: „Kérdezek, te válaszolsz!” Világos?
- I…igen… - remegett Laci.
- Jézusom, szedd már össze magad! – paskolta meg az arcát – Vegyél nagylevegőt, fújd ki, és újra! Még a végén tényleg elpatkolsz itt nekem. Nyugodj meg, nem foglak bántani te barom! – mondta komoran, ám kicsit megsajnálva a kiszolgáltatott fiút.
- Oké, Krisz. – törölgette meg a szemét.
- Szóval! Miért hazudtad azt, hogy láttál engem a gyilkosság reggelén?
- Mielőtt megszöktél volna, előtte egy héttel… Akkor reggel, elég korán beértem. Ez tényleg így volt. Felmentem a terembe, és megszólalt a mobilom. És amikor felvettem… Jézusom… - rezzent össze.
- Folytasd már! – siettette.
- Oké, oké, oké! Szo… Szóval amikor felvettem, valami eszméletlen félelmetes eltorzított hang szólt bele a telefonba. Utasított, hogy menjek ki a teremből olyan helyre, ahol senki sem lát, és nem is hall…
- És mit mondott?
- Azt, hogy ha nem teszem, amit mondd, akkor elvágja a torkomat, meg kiírtja a családom, meg ilyenek. Nagyon megijedtem…
- Mit kellett tenned?
- Azt kellett állítanom, hogy én a gyilkosság reggelén téged láttalak ólálkodni a Keleti szárnyban, kábé abban az időpontban, amikor Kollárt megölték. Én nem akartam, esküszöm, de nagyon megijedtem Krisz, meg kell értened, én…
- Jól van, fejezd már be! Utána hívogatott még ez a titokzatos hang? – Krisz is ismerte már ezt az eltorzítást.
- Igen. Onnantól kezdve majdnem minden nap egészen addig, amíg meg nem szöktél a suliból. Mindig elmondta, mit, és hogyan kell tennem. És persze nem mulasztotta el közölni, hogy ha bármilyen kis hibát is vétek, nem akármilyen kínhalál lesz a büntetésem…
- A bujkálásom óta nem keresett?
- Egyetlen egyszer.
- És mit mondott?
- Azt, hogy biztosan meg fogsz engem keresni. És ő tudni fog róla. – húzta össze magát Laci.
- És? Akkor meg fog ölni téged, vagy mi?
- Azt nem említette…
- Akkor meg mitől vagy így beszarva? – mosolygott gúnyosan.
- Kösz, jó fej vagy…
- Na erről beszélgethetnénk! Nem a te seggedben lohol az egész város rendőrsége egy gigantikusan nagy faszfejjel az élen! És ezt neked köszönhetem!
- Mégis mi a frászt tehettem volna?! – emelte hangját már Laci is.
- Na, nehogy már még te kezdj el velem kiabálni! – figyelmeztetett a srác.
- Mert? – kérdezte gúnyosan Laci.
- Mert felrúglak, azért! – válaszolt abszolút érthetően Krisz. Laci be is fogta a száját egy időre.
- És most mi lesz? – kérdezte kissé félve Hámori.
- Valószínűleg fog még hívni. Lehet, hogy már azzal is tisztában van, hogy itt ülünk és csevegünk…
- Gondolod?
- Ez a rohadék sok mindent tud. Csak tudnám, honnan. Most meg kinyírta Kerekest is, hogy abszolút rám terelje a gyanút. Túl okos. – szomorkodott Krisz.
- Ez akkor sem mehet így sokáig! Én nem akarok rettegésben élni! – vágta rá határozottan Laci.
- A végére kell járni. Fog még hívni a rohadék?
- Honnan tudjam? Minden bizonnyal fog, ha kiszagolja, hogy beszéltünk.
- Na figyelj! Van egy ötletem, hogyan másszunk ki ebből a szarból!
- Ennek igaz örülök. – mondta hitetlenkedve Laci.
- Nem kamuzok! Komolyan! Ha legközelebb hív, akkor mondj el neki mindent, amit most itt beszéltünk! Mondd el, hogy megvertelek, meg kiszedtem belőled olyat is, ami nem igaz. Elvégre ezt nálad nem nehéz elérni…
- Baszd meg!
- Utána biztos vagyok benne, hogy olyan lépésre szánja el magát, amelyben már én is szerepet kapok, és nem csak statisztaként. Engem is akar, ez egészen biztos. Csak először alaposan megszívat, és majd utána koronázza meg a művét.
- Nem tudom, de nagyon félek…
- Én is félek, nem is kicsit. De nem dughatom homokba a fejemet, ha egyszer így ki akar baszni velem! Megölte Kollárt, Kerekest, miatta lelépett a kedvenc tanárnőm. Szétszórt képek a suliban, meg minden. Téged rávesz, hogy hazudj egy olyat, amelynek következtében nekem szöknöm kell, mert gyilkossággal vádolnak!
- Kettőssel ráadásul!
- Kösz, hogy emlékeztetsz! És most itt bujkálok egy kurva erdőben! Kicsit kezdem ám unni. Elhiszed?
- El. – bólogatott Hámori.
- Mi van Oláh és Váradi pajtásokkal?
- Elég furcsán viselkednek, folyton a szárny közelében ólálkodnak, és teljesen megváltoztak mind a ketten.
- Úgy érted a Keleti szárny közelében?
- Igen.
- Az ő csőrüket is piszkálja a dolog. A probléma mindössze annyi, hogy meggyőződésük, hogy én vagyok a tettes. Oláh egy sötét gyökér, ő nem érdekes.
Váradi azonban nem olyan hülye, mint amilyennek látszik. Tudni akarom, mi történt Kollár halála előtt pár nappal. Ha valakinek, hát nekik tudniuk kell!
- És, hogy akarod kihagyni ebből Oláh barátunkat?
- Még nem tudom. Neked valahogyan meg kéne szervezned, hogy találkozzatok kettesben valami félreeső helyen. Én pedig ott elbeszélgethetnék vele…
- Túl kockázatos!
- Ne hidd! Én sem vagyok egyedül. El tudod intézni?
- Azt hiszem, igen.
- Akkor most valamit jóvátehetsz a hibádból. Klári?
- Mi van vele?
- Jól van? Hogy viseli a történteket?
- Igazából nem beszél senkivel sem. Csendes, tanulgat, de teljesen magába zárkózott. Engem meg kifejezetten utál…
- Erre minden oka megvan. Mindegy. Lényeg, hogy hozd össze a találkozót Váradival minél előbb!
- Meglesz! – vágta rá.
- Holnap hívlak egy fülkéből, addigra legyen meg az időpont! Most pedig elhúzok, még mielőtt valaki erre sétáltatná a kutyáját.
- Oké! Várom a hívásod.
- El ne cseszd nekem még egyszer, megértetted?! – nézett fenyegetőn Lacira.
- Megértettem! – mondta határozottan – Zárjuk le az ügyet!

folyt.köv.