Fájó falevelek

Az ősz fényében látom őt.
Látom, ahogy hullnak a könnyek.
Patakokban emésztem az imádott nőt,
Téved a hit, mert úgy sejti így könnyebb!

A korláton támasztom elfáradt kezeim,
Nézem a szüretet, készül már a bor.
A víztől is homályosak lettek már szemeim,
A közelben a báli zene oly vidáman szól!

Öreg vagyok már a dalhoz, ráncot varr a csend,
Hagyjatok magamra a szélviharon át!
Puccosnak hitt világomban megbomlik a rend,
Bárhogyan is küzdenék, határt szab a gát…

Nézem az ősz furcsa fakó fényét,
Nézem a bánatot, a rég elbukott harcot.
Nézem a természet legcsípősebb lényét,
S nézem, hogy a falevelek eltakarják arcod…