40.

Krisztián továbbra is hátrált, miközben Váradi egyre közelebb ért hozzá.
- Várj már egy percet! Állj már le! – szólította fel újra és újra, de nem használt a szó.
Mikor már nem volt hova hátrálni, Krisz elfogadta, hogy nem úszhatja meg bunyó nélkül a dolgot.
Egyetlen percig sem félt Váraditól, csak szerette volna szép szóval elintézni az ügyet.
Zsolt bal keze elindult Krisztián arca felé, de a srác jó reflexeinek, és gyorsaságának köszönhetően elhajolt az ütés elől.
Zsolt tovább csépelt volna, de Krisz rendre el tudta kerülni a támadásokat, ám egyszer sem ütött vissza.
- Mondd, nem unod még? – kínlódott a srác.
- Legyél már férfi, és üss te rohadék! – kiabált Váradi, majd nekirontott ellenfelének.
Még mielőtt azonban felöklelhette volna Krisztiánt, az újra eltáncolt előle, majd – megunva a dolgot – jókora ütést mért a súlypontját elveszítő Zsolt tarkójára.
A srác az ütés következtében a földre esett, de Krisztián nem adta meg a lehetőséget arra, hogy felkeljen.
Rátérdelt a hátára, majd kezeivel átkulcsolta nyakát, mintha meg akarná fojtani.
- Lecsillapodnál végre?
- Eressz el te szemétláda! – ficánkolt Váradi kevés sikerrel.
- Nézd, én nem vagyok gyilkos! Befejeznéd a mozgolódást?
- Engedd el a nyakam rohadék! – mozgolódott továbbra is.
Krisztián ekkor türelmét elveszítve hirtelen elengedte Váradit, majd dühösen belerúgott a földön heverő törmelékekbe:
- Menj te a picsába, idióta barom! – kiabált – Gyere, és verd szét a képemet! Nem érdekelsz! – majd leült a földre, és lehajtotta fejét.
Zsolt láthatóan nem értette, hogy mi is történik ezekben a percekben.
Egy ideig még köhögött egy kicsit, amint levegő után kapkodott, majd felült ő is.
A két nagy rivális csak ült a földön egymással szemben, és egyetlen szót sem szóltak.
Hámori Laci még mindig odakinn várakozott, nem volt bátorsága lemenni osztálytársaihoz.
Zsolt is hosszasan elgondolkodott, majd már kissé lenyugodva mindössze ennyit mondott:
- Mégis mi a folyik itt? – nézett kérdőn Krisztiánra.
- Én is ezt akarom tudni. Képes vagy már hinni nekem?
- Rühellem a pofádat. Nem tudom, mit kéne hinnem.
- Az egy dolog. Én sem rajongom érted, de ettől még nem vagyok sorozatgyilkos.
- Akkor most minek vagy itt? Mi volt ez a találka?
- Akartam veled beszélni. Ha nem vetted volna észre, mi mindketten ugyanazt akarjuk. Te a barátod gyilkosát, én pedig azt, aki tönkre akarja tenni az életem. Mindkét gyilkosságot úgy intézte, hogy egyértelműen hozzám vezessenek a szálak.
- És tőlem mit akarsz?
- Azt, hogy segíts!
- Én? Neked? – mosolygott gúnyosan Zsolt.
- Jól van, nem muszáj. Akkor bunyózhatunk tovább az ítéletnapig, miközben a rohadék odakinn dörzsöli a tenyerét, és jót röhög rajzunk! Ezt akarod? – kérdezte Krisz.
Válasz azonban nem érkezett, így újra feltette a kérdést, de immáron rendesen felemelte a hangját:
- Ezt akarod?!
- Nem, a rohadt életbe! – kiabált Váradi.
- Akkor tiéd a döntés. De ne várass sokat, engem szorít az idő.
- Jól van! Mit akarsz tőlem? – erőltette a segítőkészséget.
- Szeretnék tudni pár dolgot Kollárral kapcsolatban.
- Mire vagy kíváncsi?
- Mi történt a halála előtt? Miről tudsz? Kikkel beszélt, volt-e valamilyen húzós ügye, ami miatt így végezte?
- Mielőtt megölték volna, előtte… Szóval… Kezdjük az elején, oké?
- Rendben. Hallgatlak.
- Megtudta, hogy mi van közted és Halmos között. Lebuktatok, elég szarul csináltátok, de mindegy. Készített néhány fotót, amiket ugyebár te is láthattál.
Eltökélt szándéka volt, hogy rendesen megszívat, nevetségessé tesz mindenki előtt téged is, és a tanárnőt is.
- Ti is tudtatok erről?
- Igen. Mi hárman. Feri, Robi, és én. De Feri megtiltotta, hogy bárkinek is fecsegjünk, de nem is állt szándékunkban. Mindenképpen meglepetésnek szántuk számodra a dolgot.
- Ez kedves tőletek…
- Azon a reggelen viszont történt valami szokatlan. Minden nap találkoztunk Ferivel a megállóban, és együtt mentünk suliba. Soha nem volt ez másképpen. Vagy ha mégis, akkor azt telefonon megbeszéltük, vagy ilyesmi. Hívtam, de nem vette fel. Vártam egy darabig, majd felszálltam a buszra.
A többit pedig te is tudod. Bementem a suliba, és nem sokkal később elszabadult a pokol…
- Érdekes… - gondolkodott el Krisztián.
- Csak azt nem tudom, hogy mi oka volt bemenni aznap korán reggel? Ez rejtély számomra a mai napig. Ráadásul miért a kémia laborba? Semmi dolgunk nem volt ott aznap…
- Fogalmam sincs. Egyszerűen sehogy sem áll össze a kép. Apropó, képek!
- Mi van velük?
- Ti szórtátok szét őket?
- Nem. Esküszöm az életemre, hogy nem mi voltunk. Sőt, addig a napig nem is láttam belőlük egy darabot sem. Gondolod, hogy a gyilkos, és aki a képeket szétszórta egy és ugyanaz?
- Szerintem ez nem is lehet kérdéses. Ezért tartok most itt. Kollár lebuktatott, én megöltem. Kerekes megbuktatott, én megöltem. Ez az általános forgatókönyv, nem? – tárta szét kezeit Krisz.
- Hát… Ja…
- Lendvai helyébe lehet, hogy én is letartóztattam volna magamat. De egy valami azért mégis hibázik!
- Éspedig?
- Miért szórnám szét a saját lebuktató fotóimat?
- Erre már nem gondoltak a nagyokosok.
- Senkivel nem beszélt esetleg telefonon Kollár? Vagy bármi gyanús, bármi szokatlan nem szúrt szemet nektek? Ti jól ismertétek őt.
- Igazából de, volna itt még valami.
- Ki vele!
- Mielőtt meghalt volna, előtte egy nappal történhetett. Vagy kettővel. Rettentően izgatott volt, és azt hangoztatta, hogy kitalált még valamit, amivel neked még inkább fájdalmat tud okozni.
- Mi volt az?
- Azt már nem mondta el. Kérdeztem, de csak annyit mondott, hogy nagyon nagy durranás lesz!
- Tipped sincs?
- Lövésem sincs, esküszöm!
Hosszas csend ereszkedett a helységre, ahol a két ellenlábas csendesen elbeszélgetett.
Mindketten elgondolkodtak a hallottakon, majd Krisztián elmesélte Zsoltnak azt az éjszakát, amit a Keleti szárnyban töltött:
- Ez komoly? – hökkent meg Zsolt.
- Halálosan. És nem nyírt ki, pedig megtehette volna.
- De mégis mit kerestél a laborban?
- Bármit, ami nekünk diákoknak feltűnhet. Akármi lehetett ott, amit csak mi vehetünk észre, vagy nekünk fontos. Nem tudom mi, valami kis apróság, ami fölött a nagykutyák elsiklottak. Nem tudom…
- Szétnézzek ott? Akár nekem is szembetűnő lehet egy apróság. – ajánlotta fel Zsolt.
- Az jó lenne! Kell lennie ott valaminek!
- Rendben van. Megteszem. – bólogatott Zsolt. – És veled mi lesz?
- Még egy darabig kihúzom a menedékhelyen, utána nem tudom mi lesz. Ha nem derül ki sürgősen az igazság, nagy szarban leszek.
- Így is nyakig benne vagy.
- Ne vesztegessük tovább az időt, menjünk innen! – jött az ötlet Krisztiántól.
- Oké! Mikor beszélünk?
- Keresni foglak. És jó lenne, ha vigyáznál magadra! – nézett a szemébe Krisz.
- Úgy lesz! – vágta rá Váradi, majd elindult kifelé, de Krisztián utána szólt:
- Hé!
- Na?
- Köszönöm, hogy meghallgattál. Még ha nehéz szülés is volt. – erőltette a hála jelét a srác. Zsolt újra felé fordult, majd ő is kissé kényszeredetten, de kezet nyújtott Krisztiánnak:
- Kapjuk el a rohadékot!

folyt.köv.