42.

Krisztián a telefon elhallgatása után nem sokat habozott. Fogott egy cetlit, és a megfelelő sorokat felírta rá, majd a pultra tette.
Amint Gabriella hazaér, először mindig a konyhában pakolászik, így biztosan észre fogja venni a papírt.
A srác gyorsan összekapta magát, majd elindult az iskolába.
Egy óra alatt mindenképpen oda kell érnie.
Az utazás alatt rengeteg gondolat járt a fejében.
Kezdte elkönyvelni magában, hogy valószínűleg Laci lehet a tettes.
Ugyanakkor az is eszébe jutott, hogy ezen az estén így vagy úgy, de véget érhetnek a szörnyűségek.
Megpróbálta nyugtatgatni magát. Fogalma sem volt róla, mi vár rá az iskolában, de érezte, hogy Klári is valóban ott van.
Átgondolva az egészet Krisz rájött: ő lehet előnyben, mert a tettes nem tudhatja, hogy Gabriella is képben van.
Ez némi megnyugvást jelentett számára. Fontos volt azonban, hogy minél előbb érjen haza, és vegye észre az üzenetet.
Azután pedig még gyorsabban induljon el az iskolába…
Nem egészen egy óra alatt Krisztián a helyszínre ért.
A környék csendes volt, és az eső is szemerkélni kezdett.
A Keleti szárny mellett állt, és újra elgondolkodott, hogy bemenjen-e egyáltalán?
Kérdésére gyorsan megtalálta a választ. Ha Klári valóban veszélyben van, segítenie kell neki. Ő is megmentette egyszer Lendvai karmai közül, és ha akkor nem lép közbe, talán örökre elmeszelték volna.
Nagy levegőt vett, és elindult az említett hátsó bejárat felé, ahol a tornaterem volt.
Megállt az ajtó előtt, majd még egyszer végigpásztázta szemével a környéket, de nem látott senkit és semmit.
Felsétált a lépcsőn, majd benyitott. Az ajtó engedelmesen kitárult előtte, mintha csak őt várta volna már régóta.
Krisztián szíve egyre hevesebben kezdett verni. Csontjait újra átjárta a félelem, de igyekezett összeszedni magát.
Belépett az épületbe, majd megállt az említett hosszú folyosóval szemben.
Ő tartózkodott a végén, az eleje pedig az aulával fejeződött be.
Ott volt a főbejárat is, a porta, a büfé, és az iskolai bulikat is ott szokták rendezni.
Krisztián, ahogy előretekintett, már látta a világosságot.
Eddig stimmel a dolog. A telefonban azt mondta, ott lesz.
Óvatosan elindult a sötét folyosón.
Szíve egyre hevesebben vert, amint közeledett az aulához.
„Istenem, csak Gabriella időben érkezzen meg…” – gondolta.
Néhány lépésnyire a céltól már hallani vélt valami nyögdécselést, mocorgást.
Szaporázni kezdte lépteit, majd elétárul a nagy kivilágított tér.
Kicsit bántotta szemeit a hirtelen fény a sötét folyosó után, de gyorsan hozzászokott.
Újra motoszkálást hallott, és ekkor már alaposabban szemügyre vette az aulát, majd a két hatalmas oszlop között megpillantotta Klárit, amint egy székhez kötözve betömött szájjal segélykérően néz a fiúra:
- Jézusom, Klári! – kiáltott fel, majd szaladni kezdett a lány felé.
Ekkor azonban a lány még hevesebb vergődésbe kezdett, rázni kezdte a fejét, mintha jelezni akarna valamit a fiúnak.
Még mielőtt azonban odaérhetett volna, a jobb oldali oszlop mögül szinte kiugrott Hámor Laci:
- Állj meg, Krisz! – kiabált rá. Krisztián meg is tántorodott néhány méternyire a céltól.
- Te hívtál? – kérdezte dühösen, de válasz nem érkezett. Ekkor figyelt csak fel arra, hogy Laci mindkét keze a háta mögött van, és felettébb idegesnek is tűnt.
Arcáról valósággal ömlött az izzadtság.
- Mi van a kezedben? – érdeklődött.
- Krisz, ha közelebb jössz…Ha közelebb… jössz… Mind meghalunk… Maradj ott! – remegett a hangja, és láthatóan a sírógörcs is kerülgette Lacit.
- Te hívtál? – kérdezte újra.
- Maradj ott! – ismételte.
- Válaszolj a kérdésemre! Te hívtál? A te műved ez az egész? – kiabált, majd Laci szemeibe ekkor már könnyek szöktek.
Krisztián újra elindult Klári irányába, azonban néhány lépés megtétele után lövés dörrent!
Krisz szinte odafagyott a burkolathoz, Klári pedig bekötött szájjal is hangos zokogásba kezdett.
Pásztor Krisztián döbbenten nézte végig, amint Hámori Laci barátja a lövés után eszméletlenül esik össze.
Néhány másodperc múlva a bal oldali oszlop mögül fegyverrel a kezében előlépett az igazi gyilkos.
Krisztián szájtátva nyugtázta az eseményeket. Egyszerre minden világossá vált, ugyanakkor minden összezavarodott a srác fejében.
Döbbenetében csak ennyit tudott mondani a fegyvert rá szegező személynek:
- Teeeeee??!! – tágultak oly nagyra szemei, mint a telihold.
- Meg vagy lepve? – kérdezte elégedett, ám aprócska kis vigyorral a szája szélén Halmos Bernadett tanárnő.
Merthogy ő volt az. Tetőtőt talpig feketében. Feszülős nadrág, hosszú ujjú, szintén testhez simuló fekete fölsővel, fekete kesztyűben, és fegyverrel a kézben.
A cél pedig maga Krisztián volt.
- Eljött az én időm! – nevetett fel hangosan a nő. Krisztián hosszú másodpercekig csak bámulta az elégedetten mosolygó tanárnőt.
A szemei azonban mindent elárultak. Már nem az a Detti nézett rá, akit nem is olyan régen szeretett, hanem maga a megtestesült gonosz…

folyt.köv.