Álmatlanság 

Hallom, ahogy esőcseppek csorognak az ereszen,
Csendben csobbanó csintalan faágak…
Begyógyul a mély karc is egy régen lejárt lemezen,
Hangjai, ha sietnek… Tán még ébren találnak…

Ágyam szélén pizsamában, kócos hajban tekintet,
Jöjjön már az édes álom, vegyen le a lábamról!
Hittem, hogy tán érdeklem, de még csak rám sem legyintett,
Elém tartja álmoskönyvét egy vérbe fulladt századról…

Hát rád nézek Kedves! Te ugye alszol már?
Nem érkezik válasz tőled, szuszogásod hallom már!
Nem szólok egy szót sem, csak bámullak Kedvesem!
Őrködöm majd álmod felett, te aludjál csak csendesen!

Kezedet én megfogom, soha el nem eresztem!
Itt leszek majd egész éjjel, ez legyen a keresztem!
Álmodj virágos rétet, százat! Álmodj velem világot!
Elűzöm a pásztort is, ki egyszer farkast kiáltott!

Se kutyám, se macskám, és az egerek is kihaltak,
Szomjazom, mert nincsenek, kik könnyeikkel itattak…
Nem érzek már semmit sem, de jó lenne tán mégis,
Ha eleresztem bánatomat, felsír majd az Ég is!

Esélyt adok magamnak, és esélyt adok Neked!
Ha akarod, hát megteheted... Vésd belém a neved!
De mielőtt az egészet véglegesen elrontom,
Lehunyom a szemeim…és reggel majd elmondom…