Jéghideg ölelés

 I. fejezet

 1.

A nap sugarai most is szemtelenül törtek be az ablak üvegein át.
Az óra mutatói lassan elérték a kilencest, ám az álomszuszék páros ezúttal sem tért el a szokásaitól, és javában az álmok mezején töltötték a perceket.
Negyed órával később azonban Attila szemei hirtelen kipattantak.
Nem feltétlenül a kipihentség szólt furcsa ébredésből, teljesen más oka volt ennek.
Ez az ok pedig nem egyéb, mint a vágy egy kis együttlétre párjával.
Mint a férfiakkal általában, vele is sűrűn előfordult már, hogy „ilyesfajta” késztetésből tért magához.
Eddig mindig sikerült valahogyan leküzdenie, hiszen jól tudta, párját a legtöbb esetben nem lehet rávenni a reggeli szeretkezésekre.
Most azonban más volt a helyzet. Jól látható fizikai jelei is voltak annak, hogy ezúttal valamit ki is szeretne hozni az ébredésből.
Párja felé fordult. Ildikó természetesen mélyen aludt, szőke fürtjei kényelmesen pihentek a párnán.
Halk szuszogása még inkább felkeltette a fiú érdeklődését, aki habozott egy darabig.
Félig felült az ágyban, és szemlélni kezdte a lányt. Mintha csak gondolkodott volna, mit tegyen? Vagy hogyan?
Tisztában volt vele, hogy attól a perctől kezdve, amint tesz egy próbát, óriási kockázatot vállal.
Mert ha sikerül felkelteni az érdeklődést is a lánnyal együtt, akkor felemelő lesz.
Ha viszont nem, akkor azt egy újabb kudarcként fogja megélni, és megint „úgy” marad. Jönnek majd a megjegyzések, a viták. Oda-vissza a sértegetések, egymás fejéhez vágva akár két évvel ezelőtti dolgokat is.
Megvakargatta fejét, majd úgy döntött: akcióba lendül!
Óvatosan közelebb húzódott a lányhoz, majd lassan benyúlt a takarója alá.
Szinte csak ujjai hegyével simogatta először Ildikó hasát, majd egyre feljebb vándoroltatta kezeit a formás keblek irányába.
Közben odahajolt a lány arcához, és puszilgatni kezdte, egészen a fültövéig.
Lassan-lassan Ildi is kezdett magához térni a nem várt ébresztő hatására.
Résnyire kinyitotta szemeit, és a srác felé fordult.
Amint felfogta, mi is történik valójában, kissé dühös képet vágott.
- Mit művelsz? – kérdezte a reggelek rekedtes, mély hangján.
- Kívánlak… - suttogta a srác.
- Felejtsd el! Hagyj aludni! – emelte a hangját, majd kezével kitakarította Attila kezét a testéről.
- Ne már Bébi! Jó lesz, hidd el… - mondta mosolyogva, majd újabb „támadást” intézett, ezúttal már hastól lefelé.
- Mondtam már, hogy nem akarom! – förmedt rá – Álmos vagyok, felejts el! – majd újra eltaszította magától a srácot, és a másik irányba fordult.
Attila meg sem tudott szólalni. Érezte, hogy a düh egyre inkább felkúszik a lábujjaitól az agyáig, és kitörni készül. Mély levegőt vett, és elhatározta, ezt a dolgot most kedvese sem úszhatja meg.
Kipattant az ágyból, majd bunkó módon bekapcsolta a rádiót, teljesen felhúzta a redőnyt, és öltözni kezdett.
Természetesen barátnője sem hagyta szó nélkül a dolgot, felült az ágyban, és azonnal letámadta:
- Hogy lehetsz ekkora paraszt?
- Miért? – kérdezte közömbösen, hátat fordítva a lánynak.
- Álmos vagyok! Aludni szeretnék!
- Én viszont cseppet sem vagyok álmos. Neked sem lenne kötelező délig aludni, hasznosabb dolgokra is lenne még időd.
- Például a szexre, igaz? – gúnyolódott.
- Például.
- Te tiszta hülye vagy!
- Miért?! – kiabált rá immár felé fordulva – Azért, mert egészséges fiatal férfi vagyok, akinek van egy „egészséges” barátnője, és olykor szeretnék vele szeretkezni?
- De miért reggel? – tette össze kezeit a lány.
- Tegnap este nem akartad, mert fáradt voltál. Tegnap előtt nem akartad, mert a fejed fájt. A múlt héten pedig megjött, rendben van, aláírom. De mi van az előző hetekkel? – vonta kérdőre.
- Milyen előző hetekről beszélsz? – tárta szét értetlenül kezeit Ildi.
- Tudod, mikor szeretkeztünk utoljára?
- Hát…
- Elmondjam? Egész pontosan anyád szülinapi bulija után, amikor is kicsit bepiáltunk! És ennek már majdnem egy hónapja! Na, akkor volt az utolsó! – vázolta a helyzetet. Ildikó láthatóan elgondolkodott, mintha tényleg megpróbálna visszaemlékezni.
- Látod? – vágott közbe megint a srác – Már meg kell erőltetned magad, hogy vissza tudj emlékezni! – vágta a fejéhez.
Hosszas csend ereszkedett rájuk. Ildi csak ült az ágyon, miközben Attila idegesen cibálta magára ruhadarabjait.
- Most meg hova mész? – érdeklődött a lány.
- Kimegyek a telephelyre.
- De ma nem is dolgozol! – lepődött meg.
- Inkább ott töltöm az időmet, mint itt! – vágta a fejéhez, majd úgy bevágta maga mögött az ajtót, hogy majd kitört annak az üvege.
Valósággal lerohant a lépcsőn, még „anyósjelöltjét” is majdnem fellökte.
Apjától kölcsönkapott autójába pattant, majd csikorgó kerekekkel elindult a telephely irányába.
Ildikó anyja, Magdi is gyors léptekkel rohant fel lányához, hogy megtudakolja a történteket:
- Mi az ördög volt ez kislányom? – vonta kérdőre.
- Felhúzta magát, és elrohant…
- De mégis mi a fenéért rágott így be? – kíváncsiskodott.
- Hagyjuk. – kelt ki az ágyból a már cseppet sem álmos lány.
- Na jó, nekem igazából mindegy! Azért rászólhatnál, hogy ne csapkodja úgy az ajtót, mint egy vadállat! Elég nekem apádat elviselni, nem kell még egy hülye a családba! – mondta határozottan, majd ő is bevágta az ajtót.
Ildikó leült a székre, és fésülködni kezdett. Nem csak az imént történteket, de az egész Attilával való kapcsolatát át kellett értékelnie…

folyt.köv.