2.

A dühös srác mindeközben gyorsan haladt a telephely irányába.
Komlós Attila tudta, hogy két legjobb barátja – akik egyben kollégái is – ad ma szolgálatot a kihalt, „senki földje” telephelyen. Imi, és Zotya.
Nem volt meglepő, hogy Attila sűrűn megjelent szolgálati időn kívül is, szerette ott tölteni az idejét. Pláne akkor, amikor a veszekedések és sárdobálások elől már nem tudott hova menekülni.
Kollégái már a sorompó túlsó feléről látták Attila autóját.
Zotya, a hatalmas termetű harminc éves őr olyan volt, mint egy rossz kamaszgyerek.
Jelentős túlsúlya miatt a járás is nehéz volt számára, inkább csak medve módra cammogott. 
Kényelmesen kinyitotta a kaput Attilának, majd az beállt a területen a számukra kijelölt parkolóba.
Ez a parkoló lényegében az egész, gazos, törmelékes, hepehupás területet jelentette.
Attila mire kikászálódott az autóból, már mindkét kollégája ott várta a rozoga, az őrök számára fenntartott lakókocsi előtt.
Imre sem volt éppen kis darab ember, de Zolihoz képest elég ágrólszakadtnak látszott a maga száz kilójával.
Kopasz feje sem volt túl bizalomgerjesztő, pedig elég rendes gyerek hírében állt. A kézfogások után mindenki visszahúzódott, majd folytatta eredeti tevékenységét.
Természetesen a nagyszájú Zoli kezdte meg a beszélgetést:
- Na mi van? Visszahúz a szíved, vagy csak kajálni jöttél? – röhögött.
- Jézusom, már megint mit főztél? – kérdezte Attila, miután belépve a rozoga lakókocsiba érezte az illatokat.
- Van ebbe minden! Marhahús, zöldség, bab, gulyáskrém, fokhagymakrém, belsőségek. – dicsekedett.
- Még a macskát is belefőzte, amit reggel talált! – vágta rá nevetve az asztalnál cigarettázó Imi.
- Macskát? Milyen macskát?
- Volt itt reggel egy ilyen rusnya szürke dög, itt aludt a hátamon egész éjjel! – mérgelődött Zotya.
- De hol jött be? – kérdezte kíváncsian Attila, ám erre Imi nagy röhögésben tört ki.
- Na be lehet fejezni! Egyáltalán nem vicces! – magyarázott Zotya evés közben.
- Mondd már, mi történt?
- Leszakadt a lakókocsi küszöbe, nem látod? – mutatta Imi.
- Hűha! Nem csak a küszöb, majdnem a komplett alja hiányzik! – vizsgálgatta.
- Ez a marha egyre nehezebben fér be az ajtón, és este kicsit megborult. Aztán mikor fel akart kelni, a talpra álláskor leszakadt az alja ennek a csotrogánynak! – nevetett hangosan Imi.
- Így volt? – mosolygott Attila Zotyóra nézve.
- Csak azért esztem el, mert szötét volt! – szörcsögött a levessel. – Aztán ezen a lyukon bejött a macska, és itt aludt a hátamon.
- Naná! Az is megtalálja a legmelegebb pontot! – vigyorgott rá Imi.
- Haver, nem azt mondtad, hogy diétázol? – emlékeztette Attila.
- Ja, valóban! De csak holnaptól.
- Ha sokáig nyomod az ilyen koleszterinbombákat, előbb utóbb felrobban a szíved! Így is százharminc kiló vagy! – aggódott.
- Már százharminchat! – büszkélkedett.
- Akkor ez a magyarázat! Azt a plusz hat kilót nem bírta el a kocsi! Persze nincs rajta a súlykorlátozás… - vágott közbe Imi.
- Most miért piszkáltok ezzel? – kapta fel a fejét Zotyó.
- Senki se piszkál te marha! Csak félő, hogy kinyiffansz ettől az életmódtól.
- Egy kicsit mackós pasi vagyok, és akkor mi van? A csajok szeretik a mackós faszikat! – harapott bele a legalább harmincdekás kenyérszeletbe.
- Igen, a mackósakat! – vágta rá Ati – De te azon már túl voltál, mikor ütötted a százat! Most meg úgy nézel ki, mint egy teleszart búvárruha! – röhögtek.
- Na ebből elég! Hagynátok zabálni?
- Persze haver! Tudod, hogy csak ugratlak! Jó étvágyat! – paskolta meg a hátát, majd bepréselte magát Imi mellé.
- Aztán mesélj, mi szél hozott? – érdeklődött Imi.
- Nem volt kedvem otthon maradni.
- Megint balhéztatok?
- Kicsit felkaptam a vizet, ennyi az egész…
- Nem úgy tűnsz, mint aki csak egy „kicsit” veszekedett…
- Tudom mi a megoldás! – tolta félre a tányért Zoli. – Ettől majd jobb kedved lesz! – majd eléjük dobott egy szex magazint.
- Ettől?! – hökkent meg Attila. – Ez csak egy szennylap! Nem olvasok ilyeneket, hagyj ezzel! Én megkapom otthon is! – mondta, pedig a probléma forrása éppen az volt, hogy nem kapja meg. Nemes egyszerűséggel visszatolta az újságot Zoli elé.
- Még, hogy szennylap? Na ne röhögtess! Ez maga a szentírás!
- Micsoda?! Az agyadra ment az a fél disznó?!
- Dehogy! Ez maga a megtestesült vagyonőrbiblia! – ölelte magához a magazint.
- Jézusom, miért csinálod ezt? – értetlenkedett Attila.
- Azért, mert százharminc kiló vagyok!
- Plusz hat! – javította Imi.
- Plusz hat. És amíg nem dobok le ebből legalább negyvenet, máshogy nem kapok csajt! Ilyen egyszerű. – vonta meg a vállát.
- Na de ha ilyeneket zabálsz, nemhogy fogyni nem fogsz, hanem külön bérelnie kell a cégnek egy darut, ami megmozdít majd járőrözéskor! – osztotta ki Ati.
- Éppen ezért kezdek el tényleg fogyózni! Elegem van már, hogy csomó lét kidobok arra, hogy havonta kétszer jól érezzem magam. És az csak kettő, apám!
- Kettő?
- Kettő. Többet nem fedez a fizetésem. Mire kicsengetem az albérletet, meg kaját veszek, alig marad csajozni. Tudod milyen nehéz olcsóbb lányt találni, akit azért még világosban is el lehet viselni? – sajnáltatta magát.
- Azért ezzel a problémával nekik is meg kell ám küzdeniük! – vágott bele Imi.
- Ugyan! – legyintett Zoli – Nagy test, nagy élvezet!
- Na jó! Számoljuk csak ki! – mélyedt bele Attila – Mennyi a fizud a két melóhellyel?
- Olyan százharminc.
- Mint a súlyod?
- Nem. Hattal kevesebb.
- Oké. Legyen százharminc. Ebből kifizetsz ötvenet albérletre, ugye?
- Ja, kábé.
- Marad nyolcvan, azt meg elzabálod! Akkor hogy tudsz még ilyen „hölgyekhez” járni?
- Hülye! A kajám az mindig be van tárolva. Legalább egy hónapra előre mindig van zaba a hűtőben, így általában csak akkor veszek, ha melózok! Tehát jut egy kicsi a lányokra is. Havi kétszer összejön általában.
- Nem vagy semmi! Ezt nem is értem! Van fogalmad róla, hány másik pasival feküdt össze előtted? Erre nem gondolsz? Hogy van hozzá gusztusod? – idegenkedett Attila. Látszólag teljesen kiakadt a témától.
- Nem számít, hányan voltak előttem. Nézd, ők tisztán tartják magukat, én meg aztán végképp, így nagy baj nem történhet. Egyébként meg…
- Na jó, elég ebből! – állt fel az asztaltól Ati – Nem vagyok kíváncsi a beteges perverz dolgaitokra.
- Nekem nincsenek is ilyen „dolgaim”! – háborodott fel Imi.
- A haverodra céloztam.
- Na figyelj ide Ati! Hiába adod elő itt nekem ezt a prűd ökörséget, nem tudsz megdumálni. Persze könnyebb azt mondani, hogy „fúj, nekem nem kell, én nem fogok fizetni érte” meg, hogy „otthon van a párom, tőle megkapok mindent, nincs erre szükségem”, pedig titkon a legtöbb férfi megtenné, és bizony meg is teszi! Hajtja a vágy, a kíváncsiság, egy kis „uralkodás!”
- Mit akarsz ezzel? – ráncolta szemöldökét Attila.
- Csak azt, hogy ez alól te sem vagy kivétel. Ismerlek már. Kár megjátszanod magad. Legalább engem ne nézz hülyének. – vigyorgott Zoli.
- Na jól van gyerekek, nekem erre nincs időm!
- Most meg hova mész?
- Meglátogatom anyámékat. Felkészítem őket az esetleges hazaköltözésemre. Reggel jövök időben.
- Oké! Akkor holnap találkozunk. Szia Ati!
- Sziasztok srácok!

folyt.köv.