6.

Attila csendben az ajtóhoz lopózott, és már az oly sokszor, oly jól ismert látvány fogadta:
Laci a két fotelt összetolva aludt olyan mélyen, hogy nem volt könnyű felébreszteni.
Attila ekkor bekopogtatott, de ez semmit sem használt. A szunyókáló kollega még csak a vállát sem vonta meg. Ezután jókorát belerúgott az ajtó aljába, mely hatalmas zajjal járt.
Laci ekkor már akkorát ugrott, hogy majd leesett az összetákolt „ágyról”.
Mikor kinézett, megkönnyebbülve tapasztalta, hogy csak kollegája áll ott vigyorogva. Megdörzsölte szemeit, majd lassan odacammogott az ajtóhoz, és kinyitotta azt:
- Na mi van pöcsi? – nyújtózkodott.
- Tőled aztán elvihetnék az egész portát! – vigyorgott Attila.
- Innen nincs mit elvinni. Mellesleg úgy el van dugva ez a porta, hogy csak az talál ide, aki eltéved. – vágódott a fotelba.
- Van benne valami. – ismerte el – Te, ha most jönne az ellenőr, egy másodperc alatt lebuknál!
- Miért? Ébren vagyok, nem? – értetlenkedett.
- Egy tekintélyes nyáltócsa terpeszkedik a pulcsidon a válladnál. Pont így aludtál, és összenyálaztad magad. – nevetett fel.
- Komolyan? – lepődött meg Laci, majd vizsgálgatni kezdte a fölsőjét.
- Jaja.
- Tényleg! – kiáltott fel, majd egy zsebkendővel hevesen törölgetni kezdte magát. – Állítólag édes vagyok, mikor alszom.
- De ha valami gáz lenne, és hátul a trafóház környékén valaki betámadna, még értesíteni sem tudnálak. Engem szépen feldarabolnak, míg te olyan „édesen” alukálsz. Szégyellhetnéd magad!
- Legalább történne valami. Nem döglenék meg unalmamban egyedül.
- Olyan sokat nem unatkozhatsz, ha állandóan alszol.
- Ugyan mit csinálhatnék? Nektek könnyebb elől, ti ketten vagytok.
- Jó, ebben igazad van! – ismerte el Attila.
- Tényleg, Zolika mit csinál?
- Na mégis mit? Ami az egész napját kiteszi…
- Ül a klotyón?
- Nem, azt majd holnap.
- Értem. Akkor zabál.
- Hajjaj! Ha látnád… Betennéd egy disznóólba másik három mellé, nehéz lenne kitalálni melyik ő…
- Á! Egy pillanat alatt meglenne. Két perc alatt felzabálná a disznókat. – jött a találós megfejtése, majd nagy röhögésben törtek ki.
- Nem akarom én bántani, de olykor rettenetesen idegesítő a viselkedése. Csámcsog, hörög, röfög, böfög. Már kajálni sincs kedvem mellette. Most valahogy elfogyott a türelmem vele kapcsolatban. Amúgy bírom meg minden, és amikor éppen nem eszik, nagyon jókat lehet vele beszélgetni, de mostanában nem tudom tolerálni ezt a dolgot…
- A kulcsszó a „mostanában.” – csapott le könyörtelenül Gyökér.
- Most meg mire akarsz kilyukadni?
- Nem vagy túl jó passzban. Kikészített a csaj, mi?
- Ez meg, hogy jön most ide? Hülye vagy, félreérted… - sértődött meg.
- Aha, én értem félre. Bocsi. – hagyta rá a dolgot. Ekkor Attila visszafordult a Laci felé, és már egy teljesen más hangnemben szólt hozzá.
- Szerinted, mit kellene tennem?
- Le akarod zárni a dolgot?
- Fogalmazzunk úgy, hogy szeretnék tiszta lappal indulni, de vele. – mondta határozottan.
- Hát akkor ne engem zargass már te barom állat, hanem dobd el a büszkeséged, és hívd fel! – kiabálta nevetve „Gyökér” Laci.
- Jól van már, na! – nevetett Attila is – Kimegyek, és felhívom. Te meg alhatsz tovább!
- Ezt igazán nagyra értékelném. Majd este csörgök, akkor gurulj ide a kocsival értem, mert éjszakára felmegyek hozzátok.
- Jól van, Gyökérke! Akkor később beszélünk! – köszönt el Attila, majd elindult visszafelé.
Jó negyedórás út volt a séta, így Attila kicsit feldobódva bepötyögte Ildikó számát, és már hívta is a lányt.
Eljött hát a perc, amikor tényleg eldobja büszkeségét. Az ötödik csengés után fel is kapja a lány:
- Halló! – szólt bele vidáman.
- Szia Kicsim! – ez már nyálasabban hangzott.
- Na mi a helyzet?
- Beszélni szeretnék veled, minél előbb.
- Baj van?
- Nem, dehogy. Kettőnkről lenne szó. Tudod, sokat gondolkodtam…
- Kettőnkről? – jött a meglepett kérdés.
- Igen. Tudod… Azt hiszem, igazad volt, amikor csak pihentetni akartad a dolgot. Még magamnak sem mertem bevallani akkor. Úgy érzem, készen állok arra, hogy újult erővel belevágjak a dologba veled, mert szeretlek, és nagyon hiányzol. – halkult el a hangja az őszinte vallomás után.
- Hű… Hát ez… Kedves tőled… - jött a váratlan reakció
- Nos, mikor tudunk összefutni?
- Nézd… Igazából holnap délután találkozhatunk, és akkor megbeszéljük.
- Valami baj van? – kérdezte aggódva Attila. Érezte, hogy valami nem egészen stimmel.
- Az a helyzet, hogy én is sokat gondolkodtam. Jó néhány hét eltelt már azóta, és én éppen készülök új életet kezdeni…
- Ezt meg, hogy érted? – remegett meg a srác.
- Van valakim. Pontosabban megismerkedtem valakivel. Randizgatunk, és úgy érzem, hogy lehet belőle valami komoly.
- De hát… De én… Azt hittem… - dadogott.
- Tudom, és sajnálom. Hidd el. Most is épp készülődök, mert találkozunk ma. Nem akarlak megbántani, de sikerült végre tiszta lappal kezdenem.
- Értem. – mondta nagyon csalódottan Attila.
- Nézd, azért szeretnélek látni holnap. Este felhívlak, és megbeszéljük mikor. Úgy érzem, ennyivel tartozom, hogy tisztázzuk a dolgot.
- Nézd, ha nem akarod egyáltalán nem muszáj…
- De! – vágta rá határozottan – Ragaszkodom hozzá, tényleg szeretném!
- Rendben van. Akkor majd hívj este, és beszélünk. Most mennem kell. Szia! – fogta rövidre idegességében.
- Oké! Szia! – köszönt el a lány is.
Attila még percekig csak ott állt a kihalt telephely kellős közepén, és próbálta feldolgozni a hallottakat.
Sok mindenre számított, de erre végképp nem. Talán egy apró kis reménysugár megmaradt még neki, melyet a következő nap szolgáltathatott volna…

folyt.köv.