12.

 Zoltánt látszólag alaposan meglepte, ahogy Attila szinte a semmiből, váratlanul közölte vele döntését.
- Ez egészen biztos? – kérdezte döbbenten Attilát.
- Igen. Mindenképpen kipróbálnám a dolgot.
- A kíváncsiság hajt, vagy a vágy?
- Is-is.
- Hűha! – vigyorodott el Zoli – Ez most alaposan meglepett barátom! Na, mesélek akkor neked! – tolta félre a tányér pörköltet, majd leült az asztalhoz.
- Egyél csak nyugodtan először! Ráérünk.
- Dehogy! Ez most fontosabb! – vágta rá határozottan.
- Még a kajánál is?
- Annál is.
- Hát jó… De nehogy valami bajod legyen… - aggódott.
- Nem lesz. Na figyelj ide, öcsém! Az én bigéim közül érdekel valamelyik, vagy fellapozod ezt a szent lapot? – tolta oda a szex magazint.
- Inkább ajánlj nekem te valamit. De valami igazán jót! – figyelmeztette.
- Rendben van! – csapta össze tenyerét Zoli – Szőkét, barnát, vöröset?
- Mindegy az, csak dögöset! – vágta rá Attila.
- Még rímelt is. De most komolyan, milyet?
- Legyen csinos. Meg szép. És okos is.
- Te hülye vagy?
- Most mi van?
- Nem randevúzni mész baszod! – tette helyre Zoli.
- Már az is baj, ha igényes vagyok?
- Nem, az nem baj. De ha egy kvantumfizikus csajt akarsz, akkor dekkolj az egyetemek előtt. Különben meg időd sincs arra, hogy az elméjét teszteld. Vagy kvízjátékokat akarsz vele játszani?
- Jól van, vettem! – mentegetőzött Attila – De ne kérdezősködj, mondj, vagy mutass valakit végre!
- Oké! Van itt egy igazi vadmacska. Nem túl drága, mégis szinte minden igényt kielégítő darab.
- Hogy hívják?
- Ezeknek általában „művésznevük” van.
- Jó, de hogy hívják?
- Ariel. – mondta csendesen Zoli. Attila láthatóan elgondolkodott.
- És Triton az apja?
- Hülye!
- Ne küldj már rám egy sellőlányt! Pucoljam meg, vagy mi? Remélem, jó nagyokat csapdos a farkával.
- Hát farkak terén nagy tapasztalattal rendelkezik. Érdekel, vagy nem?
- Eszem megáll. Még, hogy „Ariel.”
- Felőlem hívhatod Csipke Józsikának is, de túlléphetünk végre a nevén? – mérgelődött Zoli.
- Persze, haladjunk tovább. – mondta beletörődve.
- Vörös, göndör haja van. Rendkívül csinos, bár elég sajátos a stílusa, hogy úgy mondjam…
- Az, mit jelent?
- Kicsit bunkó, de lehet vele bánni. Te is felveszed a stílusát, kidobod a lét, és már el is hárítottad a problémát.
- Na jó, ha bunkózik, ott hagyom úgyis. Mennyi idős?
- Huszonnyolc. Kicsit elbánt vele az élet. Egyedül él, és főállásban fogadja a kuncsaftokat. Van egy négy éves kislánya. Arcra nem a legszebb, kicsit durvák a vonásai.
- A kislánynak?
- Hát te tényleg egy igazi állat vagy. – fogta a fejét Zoli.
- Jól van, na! Hülyülök. De azért nem férfi, ugye?
- Azt észrevettem volna. De tiszta, igényes, megfizethető. És érti a dolgát.
- Rendben van. Akkor megadod a számát?
- Fejből tudom. – vigyorgott. – Most hívod?
- Miért is ne?
- Meg fogja kérdezni, honnan van meg a szám. Hivatkozz rám, azokban jobban megbíznak, ha valaki egy régi kuncsafton keresztül keresi fel őket.
- Nem biztos, hogy ez rád is vonatkozik.
- Ó, dehogynem! Nagyon bír a kiscsaj. – vigyorgott kajánul Zoli.
- Jól van, nem kell fényezned magad! Inkább mondd a számát! – kapta elő telefonját Attila.
Miután az utolsó megbeszélések is lezajlottak, Attila beütötte a számot.
Hosszas várakozás után végre felkapta a telefont egy szigorú, de mondhatni kedves női hang:
- Igen? – szólt bele.
- Hello! Én Arielt keresem. – köszörülte hangját a srác.
- Ki maga?
- Ficánka!
- Ne már te állat! – szólt rá Zoli a poénocska miatt.
- Kicsoda? – szerencsére nem értette kristálytisztán a lány.
- Én Komlós Attila vagyok. Az egyik kedves barátom adta meg a számodat.
- Értem. Miben segíthetek? – váltott hangnemet.
- Én érdeklődni szeretnék… Szóval, hogy… Arról lenne szó… - dadogott zavarában Attila, de a lány kisegítette:
- Szex?
- Aha.
- Ki adta meg a számomat?
- Zoli. Zo… Zolinak hívják. – mondta.
- Több Zoli nevű kuncsaftom is van.
- De ekkora nincs még egy. – vigyorgott Attila, miközben kollegája mérgesen ráncolta szemöldökét.
- Vagy úgy! – kapott észhez a lány – Az a jó nagydarab srác, igaz?
- Pontosan!
- Megmondanád neki, hogy ha még egyszer kizabálja a hűtőmet, azt is felszámolom? – mérgelődött.
- Persze, hogy megmondom! – mosolygott.
- Amúgy rendes gyerek. Na mindegy. Szóval mit szólnál a hétfőhöz?
- Nekem megfelel. Mikor?
- Mondjuk délután három?
- Tökéletes. – vágta rá.
Ezek után megbeszélték a legfontosabb dolgokat, az időtartamtól kezdve a „játékszabályokon” át a lány pontos címéig.
A beszélgetés végeztével Zoli elégedetten vigyorgott Attilára, és ő maga is dörzsölni kezdte a tenyerét.
- Na, hogy érzed most magad, drága barátom? – érdeklődött Zoltán.
- Alig várom a hétfőt! – nevetett fel, majd boldogan összecsapták tenyerüket.
Ettől a pillanattól kezdve Attila minden perc elteltével közelebb került egy olyan élethez, amit nem egészen úgy képzelt el, ahogyan később alakult.
Mint mindennek, ennek is megvoltak a jó, és rossz oldalai…

Vége az I. fejezetnek

folyt.köv.