3.

 Nem egész egy órával később Attila egy újabb „élménnyel” a háta mögött feküdt az idegen ágyon.
Míg Ariel a fürdőben rendbe szedte magát, a srác egykedvűen bámulta a penészes plafont.
Az elmúlt percek történéseit nem nevezte rossznak, de egyáltalán nem volt annyira jó sem, amilyennek lennie kellett volna.
Tisztában volt azzal is, hogy ez kizárólag az ő hibája, mert a lány mindent megtett annak érdekében, hogy különleges legyen ez az élmény a srác számára.
- Na mi a helyzet nagyfiú? – lépett ki a fürdőből Ariel.
- Minden oké. – mosolygott – Bocs, nem zavarlak tovább. Tudom, hogy lejárt az idő, már itt sem vagyok. – kelt ki az ágyból, majd magára kapkodta ruháit.
Néhány perccel később már az ajtóban búcsúzkodtak egymástól.
Attila megköszönte az elmúlt órát, majd hátat fordított, de Ariel még visszatartotta:
- Hé, várj egy kicsit! – szólt utána.
- Tessék?
- Nézd, Attila… Ugye így hívnak?
- Igen.
- Szóval… az a helyzet. – habozott – Nem neked való ez a dolog. Te nem vagy az a „kurvázós” alkat. – mondta nagyon kedvesen.
- Ezt honnan tudod?
- Nézd, én már tapasztalt vagyok. Közben is éreztem minden porcikádon, hogy valami bánt, valami fáj. Nem a magamfajta a megoldás, hidd el. Én sajnos rákényszerültem erre az egészre, hosszú ideje csinálom már.  Rengeteg férfi járt már nálam, és felismerem a rohadékokat, a szórakozásra vágyókat, a jókat, a rosszakat, mindenkit, érted?
- Mit akarsz ezzel mondani? – ráncolta szemöldökét a srác.
- Te egy nagyon jó ember vagy, és helyes faszi. A magamfajták nem érdemlik meg, hogy olykor ilyen ínyenceket kapjanak, mint te. Ezt a lehető legőszintébben mondom. Neked nem egy prostira van szükséged, hanem egy kedves, helyes, őszinte lányra, aki szeret, tisztel, és megbecsül…
- Most rendesen megleptél ám… - gondolkodott el a srác.
- Ez csak az én véleményem. Lehet, hogy tévedek, de nem hinném.
- Ezt még én sem tudom…
- Mindenesetre vigyázz magadra, és gondolkodj el azon, amit mondtam. Most pedig ne haragudj, de lassan mennem kell a gyerekért az óvodába.
- Persze, már itt sem vagyok. – kapott észhez a srác. – Ariel!
- Igen?
- Köszönök mindent! – mosolygott.
- Igazán nincs mit! Légy jó! – búcsúzott kedvesen, majd becsukta az ajtót.
Attila még hosszú percekig ott állt háttal az ajtónak, és járt az agya.
Részben az elmúlt egy óra történéseit próbálta elemezni, részben pedig a lány szavait játszotta le magában újra és újra.
Bármennyire is szeretett volna, nem tudott most gondolkodni, ráadásul rettenetesen éhes is volt.
Nagy nehezen elindult, de esze ágában sem volt még hazamenni.
Fél órával később a város egyik legnagyobb és legforgalmasabb bevásárlóközpontjának éttermeinél sétálgatott.
Minden irányból érkeztek a fenséges illatok, de Attila ezúttal a kínai konyhát részesítette előnyben, így kedvenc ázsiai étterme felé vette az irányt.
Örömmel tapasztalta, hogy valami csoda folytán nincs az a nagy tömeg az asztaloknál, és a pultnál sem állt senki.
A kedves kínai lány mosolyogva lépett közelebb:
- Tesek, mit kersz? – hagyta le az ékezeteket.
- Szia! Kacsát kérnék sült krumplival.
- Kis adag, nagy adag?
- Viccelsz? – nevetett fel – A legnagyobbat!
- Melegitsem?
- Igen, köszönöm.
- Inni?
- Igen, kérnék egy fél literes narancsot.
Miután a kiszolgáló lány minden kérdésére megkapta a választ, Attila fizetett, majd helyet foglalt az egyik asztalnál.
Nagy élvezettel látott neki a kacsa elfogyasztásának, majdnem úgy, ahogyan Zoli szokott étkezni.
A finom falatok közepette már a gondolkodás is jobban ment, határozottan megmozdultak az agytekervények.
Mivel egyszerre több dolog is foglalkoztatta, megpróbálta fontossági sorrendbe rakni a dolgokat.
Különösebb meglepetés nélkül nyugtázta, hogy ebben a sorban még mindig Ildikó áll az első helyen. Mint ahogyan az elmúlt pár évben, most is.
A problémát „mindössze” az jelentette, hogy szerelme már másé. Nincs többé.
Legalábbis számára.
Míg Ariellel volt, akkor is végig Ildi járt a fejében. Szentül hitte, hogy egy kis szex egy prostival megoldhat mindent, enyhítheti a magába zárt fájdalmat, de már tudja: nagyot tévedett. Hatalmasat.
Ha a környezetével el is tudja hitetni, hogy hidegen hagyja a lány, önmagát nem képes az ember becsapni.
Ráadásul ettől az egy órától, amit Arielnél töltött, semmi különösebb élményt nem kapott, de ez természetesen nem a lány hibája. A kezdeti nehézségek után nagyon kedves volt vele, és szex közben is nagyon odafigyelt a még ezen a téren kezdő Attilára.
Nem a lány volt a hibás azért, mert Attilának nem ment a dolog. Ez abszolút lelki eredetű.
Mondják, hogy a férfiaknak érzelem nélkül is megy a dolog, ám ezt Komlós Attila példája kicsit megcáfolta. Neki nem ment, mert végig Ildikóra gondolt.
Miközben a szívószálon keresztül mohón szürcsölgette üdítőjét, irigykedve nézte a körülötte sétálgató párokat.
„Mennyi boldog ember, mennyi szerelem, és boldog kapcsolat. Én meg itt ülök, egyedül vagyok, mint a kisujjam. Itt mindenki csak ölelkezik, meg csókolózik. Mindenkinek tök jó minden, én meg magányosan eszem ezt a szerencsétlen kacsát. Könyörgöm, én miért nem lehetek boldog? Miért büntet a sors mindig azzal, hogy elválaszt azoktól, akiket nagyon szeretek? Hányszor kell még ezt átélnem?
Mi rosszat tehettem előző életemben, hogy most ez a büntetés?” – tette fel magának a kérdéseket.
Ahogyan a gondolatok sokasága, és a bánat ereje eluralkodott rajta, lassan könnybe lábadtak szemei.
Még mielőtt azonban komolyabbra fordult volna a dolog, a kapott szalvétával gyorsan megtörölgette magát.
A következő pillanatban arra lett figyelmes, hogy leült vele szemben valaki.
Mégpedig egy nagyon csinos, és nagyon szép arcú fiatal hölgy.
Attila tekintete azonnal a lányra szegeződött, és hirtelen ki is zökkent a krízis perceiből.
Már gyönyörű sötétbarna haja is bárkit levett volna a lábáról, de angyali arca, és szomorúságot sugárzó sötét szemei egyenesen ellenállhatatlanná tették.
Attila nem is tudta levenni róla a szemét egy percre sem. A lány egy kis salátát eszegetett egy pohár kristályvíz társaságában.
Szemeibe tényleg mintha kiűzhetetlenül beköltözött volna a bánat, a keserűség.
Éppen ez tette olyan különlegessé, varázslatossá:
„Istenem, de gyönyörű vagy! Az ég küldött ide vajon? És miért vagy ilyen szomorú te szépség? Szívem szerint most azonnal odamennék hozzád, és meghívnálak egy italra! Vajon mit szólnál hozzá? Persze nem tudhatom, amíg meg nem próbálom. Mitévő legyek? A fenébe is! Arra van eszem meg bátorságom, hogy egy sellőlánynak fizessek egy órácskáért, itt meg nincs tököm meghívni egy italra ezt a tüneményt?” – gondolkodott el újfent a srác, majd megelégelte tehetetlenségét.
Felállt az asztaltól, és elindult a lány felé. Már csak néhány lépésnyire lehetett tőle, amikor azonban a „tünemény” felpattant a székből, kidobta a poharat és a tányért a kukába, majd elindult a mozgólépcső irányába.
Attila leforrázva állt immár az asztalnál, és nézte, ahogy a lány halad felfelé a mozgólépcsőn.
„Ezt is elszórakoztam, én barom! Végül is mindegy. Úgysem állt volna szóba velem. Jobban tenném, ha én is elindulnék hazafelé…”

folyt.köv.