4.

Néhány nap múlva újabb szolgálat következett a telephelyen.
A beosztás most is Zolival hozta össze Attilát, bár erre a napra Imrének is be kellett ugrania az egyik irodakonténer őrzésére.
Így négyen látták el az aznapi szolgálatot. Gyökér Laci, Zoli, Attila, és kivételesen Imre.
Zoli természetesen azonnal faggatózni kezdett, amint Attila belépett a lakókocsiba:
- Szevasz haver! – csapott a vállára – Na, mesélj! Mi volt? Remélem, hagytál nekem is a sellőlányból! – nevetett hangosan.
- Persze haver! Elég sokat hagytam ám belőle. – mondta letörve.
- Mi van, nem volt jó? – kezdett aggódni.
- Azt nem mondtam. Velem volt a baj…
- Nem állt fel? Kell viagra barátom? Van megoldás a problémádra, ne félj! – nyugtatgatta.
- Fékezz már öregem! Nem ezzel volt a gond. – mondta szomorkásan, miközben leült ő is.
- Jól van. Akkor beszélgessünk. Kérsz kávét, haver?
- Aha, az jól esne! – csillant fel a szeme.
- Akkor szaladj át a boltba, mert elfogyott. – mondta nemes egyszerűséggel, miközben Attila sértődötten nézett rá, de nem szólt egy szót sem.
- Mi ez a szar az asztalon? CB rádió? – vizsgálgatta az új tárgyat.
- Az hát. Iminél van a másik, vigyáz az új irodakonténerre. Ha valami gáz van, akkor szól. Állítólag váltás nélkül tilos elhagyni azt a helyet.
- Más helyeket is tilos elhagyni váltás nélkül. – oktatta ki.
- Tudom, de ez téged eddig cseppet sem érdekelt. Ez a konténer be van kamerázva, meg minden. Ezért kérték az őrzést. Nem tudom, mi lehet benne…
- Mindegy. Nem is érdekes. – vágta rá.
- Na mesélj! Mi volt? Könnyen odataláltál?
- Persze! Minden azzal kezdődött, hogy nem volt a helyén a kapucsengő.
- Miért, hol volt? – érdeklődött.
- Fogalmam sincs. Gondolom, ellopták.
- De a bejárati nagyajtó még le van szakadva ugye? Be tudtál menni? – érdeklődött lelkesen.
- Igen, szerencsére szét is van rohadva, így könnyedén megoldottam a dolgot. – mosolygott.
- És milyen volt?
- Leblokkoltam haver. Egyszerűen kikészültem. – fogta a fejét.
- De miért? Mi volt a baj?
- Ariel nagyon jó volt, tényleg mindent megtett azért, hogy jól érezzem magam, de…
- De?
- Basszus, nem tudtam koncentrálni egyszerűen. – csapott az asztalra – Végig Ildikó járt a fejemben, rettenetesen szar volt…
- Jaj, ne már! – elégedetlenkedett Zoli – És ezért dobtál ki annyi pénzt?
- Te aztán marha megértő vagy, mondhatom! – vágta rá sértődötten Attila.
- Nézd, Ati! Ez a nő kitapossa a beledet is! Felejtsd már el végre! Nem hiszem el, hogy nem tudsz elvonatkoztatni legalább arra az egy-két órára!
- Képzeld, nem tudok! Megpróbáltam, azt hittem sikerülni fog, de tévedtem! Totál csődöt mondtam, még mindig odavagyok Ildiért. Hiányzik… – csendesedett el.
- Hűha! – vakarta a fejét Zoli – Komoly baj van itt kérem szépen. – vázolta a helyzetet. Ekkor megszólalt a CB rádió az asztalon:
- Hahó fiúk! Hallotok? Zoli! Ati! Hahó! – próbálkozott Imre, majd Zoli vette kezébe a készüléket:
- Na mi a helyzet?
- Kivel beszélek? – jött a meglepett kérdés.
- A lelki segélyszolgálattal.
- Most komolyan!
- Zoli vagyok te marha! Nem ismered meg a hangomat?
- Ja, bocs. Figyeljetek, valaki leválthatna egy fél órára…
- Mi van haver, nagyon megviselt a hangod? – vette át a szót Attila.
- Ne is mondd! Valami tré kaja betett, már a víz is ver! Váltsatok le légyszi, mert nem tudom már sokáig tartani, és a vécé sincs épp közel…
- Oké, mindjárt ott vagyok! Tarts ki öreg! – nyugtatta meg Ati.
- Szóval egy a lényeg öcsém: el kell tudnod választani az érzelmeket a testiségtől! – folytatta közben Zoli.
- Na jó, de értsd meg, nem tudom kikapcsolni az agyamat! Folyton csak Ildit látom magam előtt.
- Én megértelek, esküszöm. Három év után nem lehet könnyű. Tényleg sajnálom haver.
- Egyébként ez az Ariel tök rendes volt a végén. – dicsekedett a lánnyal.
- Ő nagyon belevaló kis csinibaba! Mit mondott neked? – kérdezte.
- Srácok! Ati! – szólt közbe újra a rádión Imi – Mikor jössz? Nagyon kell! – fogta könyörgőre a dolgot.
- Már elindult, mindjárt ott lesz! – válaszolt Zoli.
- Ja, akkor jó…
- Azt mondta, hogy nem erre van szükségem. Nem egy kurva kell nekem, hanem egy rendes lány, aki szeret, tisztel, megbecsül.
- Ezt mondta? – döbbent meg Zoli.
- Szó szerint ezt.
- Nem semmi! Mások ilyenkor igyekeznek az új kuncsaftot foggal-körömmel abba az irányba terelni, hogy mikor mehetnek legközelebb, meg ilyenek. Próbálnak megtartani, érted?
- Abszolút! De ő nem ezt tette. Ő le akart beszélni róla.
- Zoli! Ott vagy? Hahó!
- Mondjad Imikém! – kapta fel ismét a rádiót.
- Ati nem kocsival jön hátra? Régen itt kéne lennie…
- De, kocsival indult el. Biztosan mindjárt ott lesz. Kitartás pajtás! – majd lerakta a rádiót.
- Aztán elmentem kajálni, és ott megpillantottam egy olyan gyönyörű nőt, hogy azt el sem tudom mondani! Ilyen szépet rajzolni sem lehet! – lelkendezett.
- Komolyan? – tágultak ki Zoli szemei.
- Frankón! Aztán mire összeszedtem magam, hogy odamegyek, felállt és elhúzott a fenébe. Én meg ott álltam leforrázva!
- Az szép…
- Soha nem fogom elfelejteni azt az arcot… - álmodozott egy pillanatra. Az álmodozásnak a CB rádióból jövő már-már fájdalmasnak mondható kiáltás vetett véget:
- Gyerekek, hát összefosom magam mindjárt!!! – üvöltött Imi. Ekkor Attila felugrott, és a kocsihoz sietett, de Zoli is ment utána a rádióval a kezében.
- Nézd, azért ne add fel! Van itt még egy lány, igazi kuriózum!
- Milyen szavakat tudsz te használni! – lepődött meg Ati.
- A tévében hallottam. De tényleg haver, ne ítélj elsőre! Próbáld ki ezt a lányt is! Nem túl szép, de tud.
- Na menj a francba! Nem túl szép? Szerinted mindenkivel összeállok én? – háborodott fel a kocsinak támaszkodva Attila.
- Ne húzd fel magad!
- És ezt, hogy hívják? Újabb Ariel? Pocahontas? Hófehérke? Esetleg Csipkerózsika, vagy Szexistennő? – hadarta a neveket dühösen, miközben Zoli ártatlan tekintettel csak ennyit mondott vállat vonva:
- Erika.
Attila egy percig döbbenten nyugtázta az elhangzott nevet.
- Erika? – kérdezte – Ez a neve? – lepődött meg.
- Aha.
- Na, látod? Ez az igazi kuriózum! – ekkor valami iszonyatos üvöltés hallatszott a rádión újra, érdekes, ám összetéveszthetetlen mellékhangok kíséretében. Zoli és Attila döbbenten egymásra néztek:
- Te, ez meg mi volt? – kérdezte Attila Zolit.
- Ez egy tizenkét másodperces fingás volt három különböző tónusban.
- Nekem is úgy tűnt. Ez tényleg beszart!
- Nem igaz, hogy nem bírta ki! Mondtuk neki, hogy mindjárt mész! – tárta szét kezeit Zoli.
- Ja! Akkor szerintem nem is kell már mennem. – rakta zsebre a kulcsot Ati, majd elindultak vissza a lakókocsiba.
Ekkor azonban újra megszólalt a rádió:
- Kinyírlak titeket! – kiabálta Imi.
Ezek után Zoli nemes egyszerűséggel kikapcsolta a rádiót egy időre…

folyt.köv.