10.

 Zoli odakinn nyomogatta a telefonját, miközben az aznapi szolgálat, Imre és Attila leültek a tévé elé a lakókocsiban.
Ati már sokadik cigarettáját gyújtotta meg reggel óta:
- Nem dohányzol te túl sokat? – aggódott Imi.
- Dehogyis! Csak a dobozban alapból kevés van.
- Végül is nézőpont kérdése…
- Mint minden szar…
- Már akartam is kérdezni, mi volt ez az egész?
- Mire vagy kíváncsi?
- Mi volt ez a nagy piálás tegnap? Hogy ide állítottál egy rekesz sörrel. Biztosan nem ok nélkül tetted…
- Nagyon nehéz napom volt. Két óra leforgása alatt felborult a világ. Először anyámmal vitáztam össze csúnyán, aztán meg összefutottam Ildivel a cukrászdában…
- És mi olyan nagy baj ebben?
- Hogy az új faszijával volt…
- Ó, értem. – hajtotta le fejét – Az tényleg gáz. Erre te?
- Gyerekesen kigúnyoltam mindkettőt a parkolóban. Egyszerűen nem bírtam magam visszafogni, leszóltam a gyereket, és Ildibe is rendesen belekötöttem.
- Mit szóltak az alakításodhoz?
- Ildi alaposan helyre tett, köpni-nyelni nem tudtam. Elég szánalmas lehettem. – sütötte le szemeit.
- Nyugi, haver! A helyedben én is ezt tettem volna, ne görcsölj rajta. Elmúlik barátom… - tette Attila vállára a kezét.
- Borzalmas volt látni őt egy ilyen taplóval. Annyira rossz volt, mintha tőrt döftek volna a szívembe.
- Elhiszem. De te erős vagy, és hidd el, bármikor kaphatsz ezerszer jobb csajt nála. Többet érsz, jobb vagy és kész! Ezt ő is tudja…
- Gondolod?
- Egészen biztos! – vágta rá határozottan – Lesz még neked bombasztikus barátnőd, aki majd tényleg megérdemel téged! – vigasztalta.
- Kösz, ez jól esik! Bár már ott tartanék…
- Ne parázz! Most nézd meg ezt a hülyét! – mutatott Zoli felé, aki vadul próbált telefonálni. – Neki fizetnie kell azért, amit te azért jó eséllyel szinte bármikor megkaphatsz. De addig is, miért nem próbálod az ő módszerét?
- Már próbáltam, nem jött be…
- Ugyan már! Ne egy alkalomból vonj le következtetéseket! Próbáld meg újra! Szerintem most is valamelyik macáját akarja hívogatni, beszélj vele! – bíztatta, miközben Zoli belépett hozzájuk telefonnal a kezében.
A beszélgetést ők is hallhatták, és elég egyértelművé vált, ki lehet a vonal túlsó végén:
- Letépem rólad azt az édes kis rózsaszín bugyit, majd olyan élményben lesz részed, hogy lassan már te fogsz nekem fizetni, hogy rád vessem magam! Lábra se tudsz majd állni, meglátod! – csacsogta a nőnek.
Attila és Imre kérdőn néztek egymásra, majd Imi Zolihoz szólt:
- Ha az egyik csajoddal beszélsz, kérj egy időpontot ennek a marhának is! – mutatott mosolyogva Attilára. 
Ati egy pillanatra ellenkezni akart, de végül néma maradt, és ekkor Zoli már lökte is a sódert:
- Apropó! Van egy nagyon kedves barátom, tudnál neki is egy időpontot mondani? Igazi ínyenc, talán túl jó is neked! Az ő selymes pofája az állomás legnagyobb látványossága még reggel is! – lökte a hülye dumát, miközben a célszeméllyel is egyeztetett.
- Ne már! – próbált ellenkezni Ati, de esélye sem volt.
- Na, holnap fél öt megfelel szívtipróm? – kérdezte, majd a srác nagy ímmel-ámmal rávágta:
- Legyen…
- Na, látod Bébi? Szereztem neked egy új kuncsaftot! Részesedést kérek! – nevetett, majd folytatta – Minden szükséges infót átadok neki, és még a mai nap folyamán fel fog téged hívni.
- Hihetetlenek vagytok. – rázta a fejét Attila.
- Oké Szívem! Én pedig jövő kedden neked adom a testemet, addig bírd ki valahogy! – röhögött – További szép napot! – majd letette a telefont.
- Minden „lányodnak” előadod ezt a hülye dumát?
- Persze! Szeretik ám, még ha nem is mutatják ki!
- Olyan vagy, mint egy igazi strici! – mondta neki Imre.
- Köszönöm szépen, ez igazán kedves! – pirult el szinte Zoli.
- És ki ez a nő, akihez én holnap megyek? – tért a lényegre Ati.
- Ó, hát ő egy igazi úri hölgy! Erikának hívják.
- Kész szerencse, hogy ennek még neve is van…
- Fekete kleopátra frizura, formás cickók, miegymás… – futtatta folyamatosan a lányt.
- Arcra?
- Hát nem túl szép. – mondta félve.
- Az mit jelent?
- Inkább úgy fogalmaznék, egyedi! Nem minden nap jön veled szembe az utcán egy ilyen arc.
- Most akkor csúnya, vagy egyedi?
- Olyan rusnya, hogy az már egyedinek számít! – röhögött fel Imre.
- Csak az irigység szól belőled! – hagyta rá Zoli.
- Van gyereke? – jött a következő kérdés.
- Van. Talán másfél éves lehet.
- Ragyogó. Modora?
- Egyedi.
- „Egyedi, egyedi!” – emelte a hangját – Hagyd már ezt a szar dumát, te is „egyedi” vagy, mégsem kefélgetlek!
- Még az a szerencse…
- Nála már van kapucsengő, bejárati ajtó, lift, és egyéb luxuscikkek?
- Persze! És ha mindezeket kipróbáltad, ő vár majd a Paradicsom kapujában…
- Nagyon el vagy ájulva ettől a nőtől! – állapította meg Imre.
- Jaja! Ő a kedvencem. Egyszer már főztem is neki.
- Mit?
- Hát pacalt!
- Ízlett neki?
- Közölte, hogy nem szereti, és visszavitette velem.
- De azért megköszönte legalább?
- Ja, amikor kivittem a fazekat a lakásából. Állítólag nagyon büdös volt. Nem tudják ezek megkülönböztetni a bűzt a fenséges illatoktól. – legyintett.
- Talán azért, mert a nők a salátát és a halat részesítik előnyben, esetleg a rántott sajtot. Te meg beállítottál egy adag pacallal. – mondta Attila lesújtó tekintettel.
- Miért olyan nagy baj ez? Legalább a gyerek is evett volna belőle!
- A másfél éves gyerek, te állat? – akadt ki Imre is.
- Most miért vagytok ilyenek? – pattant fel mérgesen – Mi a baj ezzel?
- Persze, majd turmixgéppel feldarabolják a pacalt a kiskrapeknak, és betolják cumisüvegen keresztül! – nevetett fel Attila, és vele együtt Imre is.
- Na jó, nekem ebből elég volt mára! – vette fel sértődötten táskáját. – Megyek hazafelé.
- Jaj, ne vedd már a szívedre a dolgot, csak hülyülünk! – vigasztalta Imi.
- Az a bajotok, hogy én magam is egyedi vagyok!
- Látod, ez vitathatatlan!
- Ne sértődj már meg haver, ráérsz! Maradj még egy kicsit! – kérlelték, de a következő pillanatban már a kapunál járt szeretett kollegájuk.
- Szerinted most komolyan berágott? – nézett kérdőn Attilára Imre.
- Dehogy! Csak nyűgös már, biztosan éhes. Holnapra kiheveri, de majd este felhívjuk! – mondta megnyugodva Ati.
Ezt követően hosszas pihenő vette kezdetét a lakókocsiban…

folyt.köv.