11.

 A következő napon Attila igyekezett rendbe tenni azt a néhány dolgot, amit rendesen eltolt.
Természetesen a szülőkkel való jó viszony visszaállítása volt az elsődleges cél, minden más mellékesnek számított.
Nem volt képes úgy elmenni hazulról még egyszer, hogy tisztázatlanul maradnak a dolgai az „ősökkel.”
Ennek megfelelően elnézést kért mindkettőjüktől, de az Ildivel való kellemetlen találkozásról, valamint a görbe estéről természetesen egyetlen szót sem ejtett.
S ahogyan az lenni szokott, a szülők megbocsátottak imádott fiuknak.
Attila enyhe gyomorgörccsel indult neki az újabb „túrának” a prostitúció világába, ahol ő maga a megrendelő.
Erika már jóval barátságosabb környéken lakott, mint Ariel, és közelebb is volt a „sellőlánynál.”
Az utcát is ismerte, a házat is megtalálta, és még a kapucsengő is a helyén volt:
- Ki az? – jött a szigorú kérdés a kaputelefonnál.
- Attila vagyok. Zoli barátja, tegnap be…
- Jól van már, na! Gyere fel! – szakította félbe, majd beengedte a srácot.
Baljós érzések kerítették hatalmukba Attilát, nagyon rossz előérzete támadt a nőt illetően.
Már-már saját magát kezdte átkozni amiatt, hogy belement ebbe az egészbe.
Mindenesetre már nem akart visszafordulni, így felszaladt a harmadik emeletre, és a megfelelő ajtónál becsöngetett.
A csengőszó után éles gyereksírás hallatszott odabentről, majd kisvártatva ki is nyitották az ajtót.
A látvány szinte azonnal letaglózta a srácot:
Egy – valóban – Kleopátra frizurás nő állt vele szemben, aki nem mellesleg olyan csúnya volt, hogy Attilának el kellett gondolkodnia, látott-e már valaha hasonló szörnyűséget.
Az összképet csak tovább rombolta a nő öltözéke, és az, hogy bal kezében a gyereket fogta, aki szüntelenül sírt, jobb kezében pedig cigarettáját, miközben élvezettel füstölt a kisgyermek arcába.
Rég nem ismert érzés fogta el a fiatal férfit, hiszen ezúttal egyetlen szót sem tudott szólni.
- Szevasz! Erika vagyok. Gyere be! – állt félre az ajtóból. Hangja is ellenszenvesen karcos volt, valószínűleg a cigaretták már kikészítették a hangszálakat az évek során.
- A… Attila vagyok, sziasztok! – erőltetett mosolyt az arcára. Benn is erősen lehetett érezni a tömény cigarettafüstöt, mintha évek óta nem szellőztettek volna már a lakásban.
- Remélem, tudsz várni kicsit, ez a kis szaros felébredt. Eddig bezzeg tudott aludni, most meg az Istennek se akar elkussolni! – rázta meg a gyereket, miközben cigarettája lógott a szájából.
- Maradj már! Csönd legyen, mert felpofozlak! – próbálta „fegyelmezni” a csöppséget, miközben az persze egyre jobban sírt.
Attilánál kezdett elszakadni a cérna, majd kioktató hangsúllyal rászólt a nőre:
- Talán nem kéne az arcába fújni a füstöt! Elgondolkodtál már azon, milyen komoly tüdőbetegsége lehet a gyereknek? Másfél évesen passzív dohányos!
- Most oktatsz, baszd meg? – kapta fel a vizet azonnal, de a srácnak se kellett több:
- Igen, baszd meg! – vágott vissza – Hogy lehet így bánni egy kisgyerekkel? Régen nem láttam ilyen undorító mocskos nőt, mint amilyen te vagy!
- A kurva anyádat! Rohadj meg, te féreg! – kelt ki magából szinte már sikítozva a nő.
- Tudod mit? Keféljen téged az, aki nem hányja el magát a mocskos büdös lakásodtól, meg alapból tőled! Örülj, hogy nem hívok rád senkit! Ha látnák, hogy miképpen bánsz a gyerekkel, nagyon megütnéd a bokádat!
- Fenyegetsz, te szemét genyó? Rohadj meg, rohadj meg! Kieresztem a beledet te genyó állat! – üvöltött, miközben szinte „ledobta” a gyereket.
- Na ebből elég volt, mentem – intett, majd Erika megpróbálta megtámadni a srácot, aki időben észlelte a szándékot, majd egyszerűen „lecsavarta” a nőt, és az ágyhoz vágta.
A kicsi persze egyre hangosabban sírt, majd Attila felvette, és magához ölelte. Így próbálta nyugtatni.
- Tedd le a gyerekemet te fasz! Tedd le a kibaszott gyerekemet! – üvöltött Erika az ágyról, de nem közelített.
A gyerek persze nem akart csöndesedni, s még mielőtt komolyabb lett volna a baj, Attila visszaültette a kanapéra, majd kisétált a lakásból.
- Erre nagyon rábaszol, hamarosan meglátod! – kiáltott még utána.
Elég sokáig hallatszott a lépcsőházban a nő őrjöngése, majd az első emelet környékén elhalkult a dolog.
A megpróbáltatásoknak ezzel még közel sem volt vége, a lépcsőfordulóban újabb „pácienssel” találta magát szembe Attila.
Egy pókhasú, bajuszos, kopaszodó fogatlan férfi trikóban és rövidnadrágban próbálta feltartóztatni a srácot:
- Hova ilyen hevesen kisgyerek? – érdeklődött elállva az utat. Attila sejteni kezdte, ki lehet ez a szerencsétlen, de egy percre sem ijedt meg, elég paprikás hangulatban volt:
- Te meg mi a szart akarsz?
- Jó modorra foglak nevelni! Hogy képzeled, hogy idejössz, és fenyegeted Erikát? Ide a pénzzel kisgyerek, és akkor nem taposom ki a beled! – nyújtotta a markát.
- Na ide figyelj! – kezdte mondókáját – Nagyon rossz fát hugyoztál le buzikám! Nekem nagyon nehéz napom van ma, úgyhogy húzz innen a vérbe, mielőtt letépem a kurva fejedet! – durvult el rá nem jellemző módon a srác. 
- Nem figyelmeztetlek még egyszer! Ide a pénzt! – hajtogatta továbbra is, majd Attila hirtelen közelebb lépett, egy gyors mozdulattal átkulcsolta útonállója tarkóját, majd bődületes erővel orrnyergen fejelte, miközben térdel egy-egy rúgást is bevitt gyomor tájékra.
A „testőr” mint a kártyavár, úgy omlott össze, miközben orrából dőlt a vér.
Egy percig sem volt kérdés, hogy Attila eltörte azt.
- Itt a pénzed, faszkalap! – hagyta ott a földön fekvő férfit, majd szélsebesen elhagyta az épületet.
Már elég távol járt a helyszíntől, de még mindig vérben forogtak a szemei.
Nagyon dühös volt Zolira is, amiért egy ilyen visszataszító nőt ajánlott neki.
Saját magán is kiakadt, ahogyan az ágyhoz vágta Erikát, majd egyetlen perc alatt „harcképtelenné” tette azt a figurát a lépcsőházban.
Utólag csak remélni merte, hogy nincsen bekamerázva az épület.
Mindenesetre jókora fejmosást tartogatott Zoli számára a két nap múlva esedékes munkanapjukon…

folyt.köv.