12.

 A következő szolgálat alkalmával Attila természetesen újra késve érkezett.
Még mindig rettentő mérges volt Zolira az Erika ügy miatt.
Ati nagy robajjal tört be a lakókocsiba, de barátja már tudta, miről van szó, így ő szólalt meg először:
- Na nehogy még neked álljon följebb! – figyelmeztette.
- Ezek szerint tudsz róla? – kérdezett vissza, de nem volt meglepve.
- Ha arra gondolsz, hogy fellökted Erikát, majd megfenyegetted, hogy elveteted a gyereket, és levezetésképpen eltöröd a strici orrát, akkor igen. Tudok róla – mondta haragosan Zoli.
- Nehogy már ne legyen igazam! Az a nő igénytelen, büdös, és a kábé a saját gyerekét használja hamutartónak!
- De neked ehhez mi közöd? Nem családlátogatásra mentél!
- Mellesleg olyan rettenetesen csúnya, hogy ki sem lehet csúfolni!
- Ne ess túlzásokba! Csak jól áll neki a távolság.
- Ennek csak a távolság áll jól, de az nagyon! Hogy tehetted ezt velem? – vonta kérdőre.
- Én?! – döbbent meg – Hát nehogy már én legyek a hibás azért, mert képtelen vagy megdugni egy kurvát!
- Egyáltalán nem erről van szó! Azt sem értem, te hogyan vagy képes egy ilyen nőre egyáltalán ránézni is!
- Jaj, nehogy már térdre boruljak a kényes stílusod előtt! Ez nem az a cukormázas világ, amiben te éltél három évig!
- Szeretnél te olyan világban élni akár tíz percet is! – vágott vissza kicsit övön alul, és Zolin látszott is, hogy ez nagyon rosszul esett neki.
Attila is azonnal tudta, hogy most feltehetően rettenetesen megbántotta barátját.
- Tudod, mit mondok én neked? – állt fel a székből.
- Haver, én…
- Ezek után keress magadnak csajokat, rám ne számíts!
- Ne haragudj, én nem úgy gondoltam, csak…
- Nesze! – vágta hozzá a szex magazint az asztal alól dühösen – Keress olyat, aki minden igényednek megfelel! – mondta, majd elindult a konténerek irányába járőrözni.
Attila sejtette, hogy Zoli most annyira berágott rá, hogy estig egészen biztosan nem kerül majd elő. 
Főhetett a feje a súlyos szavak miatt, hiszen barátja valóban este nyolckor sem volt még sehol.
Feltehetően a telep másik végében Gyökér Lacival beszélgetett.
Attila unalmában végül csak ráfanyalodott arra a bizonyos magazinra, ám inkább unalommal, mint lelkesedéssel lapozgatta azt.
Meg-megnézett ugyan egy-egy lányt, de egyik sem fogta meg túlságosan, pláne, hogy a legtöbbjük nem adta arcát a hirdetéshez.
Meglehetősen kevés olyan volt, aki fotógaranciával rendelkezett.
Addig-addig csűrte-csavarta az újságot, mígnem az egyik oldalon, egy fotó láttán alaposan kikerekedtek a szemei.
Természetesen egy nagyon csinos lány köszönt vissza a lapról, aki viszonylag szolidan, egy melltartóban és egy szexi bugyiban volt lefényképezve.
Neve is volt, és gyönyörűséges arcán az a csodás mosoly azonnal ledöbbentette Attilát.
Furcsa érzése támadt a srácnak, mintha már látta volna ezt a lányt, mintha látta volna ezt, kizárólag ezt az arcot.
Habozott egy darabig, majd úgy döntött, tesz egy próbát, és felhívja.
Egy ilyen nőnek azért már nem könnyű ellent mondani, és ha az „árfolyam” is belefér abba a keretbe, amit majdnem otthagyott Erikánál, akkor bőven megéri.
Így aztán gyorsan meggyőzte magát, és már tárcsázta is Angélát, ugyanis így hívták a lányt, legalábbis az újság szerint.
Néhány kicsengés után fel is kapták a telefont, és egy kellemes női hang szólalt meg:
- Igen, tessék?
- Szi… Szia! Én Komlós Attila vagyok, és ha minden igaz, Angélát keresném!
- Szia Attila! Én vagyok Angéla, miben segíthetek? – kérdezte nagyon kedvesen.
- Hát… Arról van szó, hogy egy bizonyos magazinban láttam a hirdetésedet, és érdeklődni szeretnék a lehetőségeket illetően. – hadarta el.
- Értem! Mindenekelőtt tudnod kell, hogy csak egy órát vállalok, maximum másfelet, mert a suli miatt kevés az időm.
- Persze, értem! És milyen suliba jársz? – érdeklődött őszintén.
- A gazdasági főiskolára. Kommunikáció és média szak – mondta büszkén.
- Az de komoly! És jól megy?
- Fogjuk rá. Akadnak nehéz tantárgyak, de szerencsére eddig nem buktam meg semmiből – nevetett kellemesen a lány.
- Hát ez tök jó! Örülök, hogy végre egy normális, intelligens okos lánnyal is összehoz a sors ezen a téren.
- Azt, hogy „ezen a téren” úgy érted, hogy a prostik terén? – kérdezte enyhe éllel a hangjában.
- Jaj, ne haragudj, félre ne érts, igazából…
- Nyugi, nem kell magyarázkodnod. Semmi baj – vált szomorúvá a hangja.
- Félreértesz Angéla! Nekem nincsen ebben túl nagy tapasztalatom, két nőnél voltam eddig, az egyikkel lefeküdtem, a másiknak meg eltörtem az orrát.
- Micsoda? – hökkent meg.
- Mármint a stricijének az orrát, aki ki akart fosztani, érted… – mentegetőzött.
- Nem egészen… - komolyodott el.
- Szóval a második alkalommal egy elég igénytelen nővel hozott össze a sors, akitől végül két perc alatt leléptem, és a stricije ki akarta belőlem verni a pénzt így is, mondván, raboltam a nő idejét.
- Értem. Te pedig nem hagytad magad, és lerendezted az ürgét.
- Pontosan.
- Szerencsére én nem rendelkezem ilyen „állatkával”, így aztán senkivel nem kell megküzdened akkor sem, ha esetleg elmenne a kedved tőlem élőben…
- Azt azért kötve hiszem. – bókolt – Hacsak ez a fotó, amit itt látok nem negyven évvel ezelőtt készült – viccelődött, és a lány is jót nevetett a kis tréfán.
- Nem, dehogy! Garantálhatom, hogy az kábé két hónapos kép lehet. Maximum a hajam lett hosszabb azóta.
- Az nem baj. Szeretem, ha egy nőnek szép hosszú haja van – kedveskedett továbbra is. Ahhoz képest, hogy most beszéltek először egymással, elég jól elcseverésztek még egy darabig, és már a telefonon keresztül is kialakult egyfajta kölcsönös szimpátia.
Már-már elterelődni látszott a valódi téma, amikor is Angéla észbe kapott, s mindkettejüket visszarántotta a valóságba:
- Bocs, de most mennem kell. Szóval akkor a két hét múlva szerdán kettőtől megfelel? – kérdezte a lány.
- Természetesen! – vágta rá határozottan, pedig valójában az a két hét éveknek tűnt elsőre.
- Rendben van, akkor várlak! További szép estét! – zárta rövidre.
- Kösz, neked is! Szia!
- Szia! – majd letették.
Még mielőtt azonban elgondolkodhatott volna a történteken, és „kutatni” kezdett volna agyában, hogy honnan oly ismerős neki Angéla, betoppant Zoli.
A lakókocsi enyhén oldalra dőlt, ahogyan a nagy test belépett.
Attilára nézett félig mosolyogva, mint aki már nem is haragszik olyan nagyon.
- Na mi van te szarházi? Előkerültél? – mosolygott Ati.
- Nem bírom sokáig a mocskos pofád hiányát!
- Van egy nagy tábla csokim. Kiengesztelésül elfogadod tőlem? – érdeklődött.
- Egye fene! – mondta – Ide azzal a csokival! – nevettek nagyot.
Ezt követően megbeszélték azt a kis vitát, ami még reggel zajlott köztük, majd az alvásé lett a főszerep.
Attila egyetlen szóval sem említette barátjának Angélát. Különös hatással volt rá az a lány, így szerette volna titokban tartani a dolgot, ameddig csak lehet.
A következő időszak eseményei újabb tanulságokat tartogattak a fiatal férfi számára…

Vége a II. fejezetnek

folyt.köv.