III. Fejezet

 1.

Komlós Attila szemszögéből roppant lassan teltek a napok.
Türelmetlenül várta már a nagy találkozást a lánnyal, akivel olyan kellemesen elbeszélgettek az időpont egyeztetés alkalmával.
Egyre többet fantáziált Angéláról, elképzelte amint átöleli, megcsókolja, elképzelte, ahogy szeretkeznek, és az első pillanatot az első találkozás alkalmával.
Minden idejét, minden gondolatát lekötötte a vágy.
Olyan ez, mint amikor az ember egyszerűen beleszeret egy fényképbe, vagy lát egy lányt az állomáson, vagy épp a boltban olyannyira elvarázsolják, hogy egyszerűen képtelen kiverni a fejéből a történteket. 
Bár Attila nem tudhatta, de Angéla sem volt teljesen közömbös a srác iránt. 
Tetszett neki az a fajta „félénk vagányság”, ami valósággal sugárzott belőle.
Tetszett neki a hangja, ahogyan beszélt vele, s ez alapján megpróbálta elképzelni őt.
Több variáció is megfordult a fejében, de egyiket sem tudta megerősíteni, de cáfolni sem.
Kissé talán bánta is már, hogy olyan sokára adott „időpontot” a srácnak, de a sok tanulás, a vizsgákra való készülés nem tette lehetővé, hogy korábban is összefussanak akár egy kávéra is.
Attila, hogy kicsit jobban múlassa az időt elővett egy spirálfüzetet, és amolyan „naplóféleséget” kezdett írni.
Minden gondolatát, minden érzését papírra vetette attól a pillanattól kezdve, amikor elköltözött Ildikótól.
Olykor kicsit elszomorodott, s az is előfordult, hogy egy-egy eseményre visszaemlékezve kicsordultak könnyei is.
Írt a munkahelyről, Ariel-ről, mint első alkalom az örömlányok világában.
Természetesen nem hagyta ki a nagyon balul sikerült Erikát sem, és mindig valami módon a sorok közé került Ildikó is.
Egyedül akkor tudott valamelyest elvonatkoztatni tőle, amikor Angéláról kezdett írni.
A lányról, akivel még nem is találkozott. Talán éppen ezért is foglalkoztatta annyira az ismerős arc.
Előfordult, hogy jegyzeteiben megpróbált egyfajta „összehasonlítást” végezni Ildi és Angéla közt, pedig jól tudta, teljesen abszurd dolog ez, hiszen az egyiket nem is ismeri még, a másikkal pedig leélt három évet.
Mindenesetre így is jól esett számára ily módon kiadni a feszültséget, vagy csak az időt múlatni, és terelni gondolatait.
Órákat töltött a teraszon az asztalnál a kellemes időben, s fél doboz cigit is képes volt elszívni a dolgok papírra vetése közben. Ezen a szürkének mondható keddi kora délutánon sem volt ez másképp, amíg meg nem csörrent mobiltelefonja.
Sértődötten a kijelzőre bámult, miközben szemeit forgatva nyugtázta, hogy Zoli hívja.
Fújt egy nagyot, majd felvette a telefont:
- Mondjad Tökös!
- Csaó! Zavarhatom a nagyságos urat?
- Most már nem olyan mindegy? Ha egyszer felzargattál, akkor biztos nem ok nélkül tetted – mondta viccesen.
- Ráérsz most?
- Miért, mi van? Nagyon komolynak tűnik a hangod! – kezdett aggódni.
- Mert komoly dologról is van szó. Be kéne ugrani délután a telephelyre.
- Minek? Semmi kedvem most hozzá, szabadnapos vagyok. Reggel meg úgyis mennem kell – ellenkezett.
- Ne sírjon már a szád, én is szabadnapos vagyok, mégis beszaladok délután!
- De esetleg kinyögnéd végre, hogy mi a francról van szó? – siettette, miközben újra rágyújtott.
- Nemrég hívott fel az öreg. Ők vannak most ott Imrével. Állítólag megint bent volt valaki leghátul. Tudod, mint múltkor, amit te szúrtál ki.
- Igen, emlékszem – bólogatott telefonnal a kezében – És eltűnt valami?
- Jaja! További ablakkeretek, és egy vasajtónak is lába kélt…
- A fenébe! – mérgelődött – Mátyás vagy valamelyik jó képességű góré tud róla?
- Nem, még senki. Éppen ezért kéne beszaladnunk egy-két órára, hogy meglessük, mi van hátul. Kicsit szét kéne nézni – vázolta a tervet.
- Gyökért nem hívtad? Ő mégiscsak közelebb lakik – próbálta lerázni Zolit.
- De, hívtam! Épp a valagát borotválja, utána meg gyúrni megy – közölte.
- Na jó… - sóhajtott beletörődve – Kettő fél három felé megfelel?
- Persze! Addigra én is odaérek.
- Ebédelj meg szépen kényelmesen, nehogy a végén rosszul légy! – ugratta.
- Kurva vicces vagy – válaszolt sértődötten.
- Milyen érzékeny vagy újabban! Minden szaron megsértődsz. Tudod, hogy csak hülyülök te marha!
- Bocs, mostanság nem veszem a poénokat! – vágta oda ugyancsak feldúltan.
- Valami baj van? De most komolyan. Olyan furcsa vagy barátom – aggódott.
- Nincs semmi bajom se! Majd délután találkozunk.
- Oké! – vonult fedezékbe Attila – Fél három körül ott vagyok.
- Rendben, és köszi!
- Van mit! – nevetett, majd letették a telefont.
Attila még egy ideig furcsán bámulta a telefont, és gondolkodott, mi baja lehet Zolinak, hiszen nem szokott ilyen „hisztis” lenni.
Ekkor fogta a tollát, majd a füzetében rajzolt egy kis keretet egy elkülönített helyen, és odaírta a dátumot, az órát és a percet, majd a tényt:
„ Zoli átment fürdőskurvába…”
Ezt követően összepakolt az asztalon, kiöntötte a már púposra dohányzott hamutálat, és átöltözött…

folyt.köv.