9.

 Attila arcára olyan széles mosolyt ragasztott a délutáni együttlét, mintha most vesztette volna el a szüzességét.
Ha autója átérezhette volna a benne dúló érzelmeket, bizony könnyen szárnyra kapott volna a négykerekű járgány.
Ildikó óta nem érezte magát ilyen boldognak, felszabadultnak.
Óvatosan azért igyekezett azt a gondolatot is életben tartani, hogy Angéla mégiscsak egy örömlány, bármilyen jó is volt ez az egész.
Afelől sem voltak kétségei, hogy minden bizonnyal fognak még találkozni, de telefonon keresztül biztosan tartják majd a kapcsolatot.
Attila gondolatai jóval előrébb jártak már, mint azt a jelenlegi helyzet megengedhette volna.
Jött a sok „ha” kezdetű kérdés:
„Ha Angi nem lenne prosti…”
„Ha nem így találkoztak volna, akkor vajon másképp alakulhatna-e?"
„Ha közelebb kerülnének egymáshoz, keresne-e a lány tisztességes munkát kevesebb pénzért?”
„Ha lenne valami az egészből, titokban tudná-e tartani a szülők előtt Angi múltját?”
És vajon honnan olyan ismerős neki az a lány?
Csupa-csupa olyan kérdés, mely egyértelműen korainak bizonyult, ám mégis valamelyest reálisnak tűnt.
Ehhez persze jó lenne tudni a lány hozzáállását is, de ő nyilván csak a „munkáját” végezte kicsit vehemensebben.
Egészen biztos volt benne, hogy hamarosan újra fel fogja keresni valami mondvacsinált indokkal, hogy legalább a hangját hallhassa a lánynak.
E gondolatok közepette ért vissza Attila a telephelyre, ahol Zoli már türelmetlenkedve toporgott a kapu előtt, melyet készségesen nyitott ki, hogy első szándékból be tudjon parkolni kollegája.
Miután beállt a szokásos helyre és kiszállt az autóból, Zoli már ott is termett mellette.
Olykor meglepően gyors tudott lenni a nagydarab srác:
- Kicsit elhúzódott a „haveri beszélgetés”, nem? – nézett enyhén szemrehányóan, de fél mosollyal az arcán.
- Bocs, haver! Nem így terveztem – sütötte le szemeit.
- Semmi gond! – csapott Ati vállára – Csak hülyülök.
- Akkor jó – vigyorgott barátja – Nem volt kinn senki?
- Egy árva lélek sem járt erre az elmúlt három és fél órában. Megúsztuk a dolgot.
- Pláne én. Kösz, hogy tartottad a frontot helyettem. Iszol valamit? Szeretném meghálálni a segítségedet.
- Nem azért tettem, jól tudod! – mondta komoran – De azért volna itt valami, amiben segíthetnél.
- Csakugyan? – csillantak fel Attila szemei – És mi lenne az?
- Menjünk be, majd ott megbeszéljük – mondta sejtelmesen Zoli, majd elindultak befelé.
- Amúgy jól sikerült a randid?
- Az nem kifejezés…
- Csak nem már a legelső alkalommal odapiszkáltál? – nevetett fel Zoli.
- Dehogyis! – füllentett Attila – Csak egyszerűen jó volt, és kész. Helyes, kedves lány. És nagyon odaadó…
- Lesz folytatás?
- Minden bizonnyal igen.
- Ennek őszintén örülök – léptek be közben a lakókocsiba, majd helyet foglaltak.
Attilát már nagyon foglalkoztatta, vajon miben akar tőle segítséget kérni kollegája:
- Nos, miről lenne szó? – kulcsolta össze ujjait.
- Kérsz egy kávét? – terelte a szót.
- Már kávéztam. Még ha kicsit nehezen is…
- Ezt, hogy érted?
- Sehogy. Ne tereld el a szót, bökd ki végre! – sürgette.
Ekkor Zoli is leült az ő saját kis székére, majd fújt egy nagyot.
Látszott, hogy minden bizonnyal komoly a téma:
- Szóval tudod, hogy én most fogyózom…
- Igen.
- Azt is tudod, hogy komolyan gondolom, nem csak fellángolás.
- Igen.
- Az a helyzet, hogy oka van az elhatározásomnak.
- Éspedig?
- Tudod, az a helyzet, hogy… Emlékszel, mikor te kértél tőlem tanácsot a kurvázással kapcsolatosan?
- Emlékszem, de hálás lennék, ha végre kinyögnéd, mit akarsz?
- Tanácsra van szükségem.
- De miben?! – emelte már türelmetlenül hangját Attila.
- Szerelmes vagyok! – tört ki Zoliból a vallomás. Attila láthatóan alaposan meglepődött.
- Ez most komoly?
- A lehető legkomolyabb…
- Ezért voltál ilyen furcsa mostanában? Ez foglalkoztatott ennyire?
- Ez is.
- Most alaposan megleptél, ugye tudod? – vakargatta a fejét Attila.
- Jó, ha nem akarsz segíteni, nem kell! – játszotta a sértődöttet Zoli.
- Dehogynem, ne hülyülj már! – vágta rá barátja – Mindenben segítek, amiben csak tudok. Örülök neki, de komolyan!
- Tuti? – nyíltak nagyra Zoli szemei.
- Tuti!
- Akkor elmesélhetem a sztorit?
- Hát nem ártana tudni az előzményeket ahhoz, hogy segíteni tudjak – mosolygott Attila, majd egy újabb, komoly, hosszas beszélgetés vette kezdetét…

folyt.köv.