12.

 Mintha szép lassacskán a bevásárlóközpont környéke is elcsendesedett volna, ahogy a fiatalok nekiláttak a hűs ital elfogyasztásának.
A beszélgetés még nem vette kezdetét, hiszen itt is kivártak a felek, hátha a másik előbb belekezd a mondandóba.
A bátorság azonban elmaradt, így Attila a legolcsóbb trükköt vetette be mosolyogva:
- Hölgyeké az elsőbbség. Parancsolj – kulcsolta kezeit a srác. Angi kicsit kivárt, majd nagyot fújva belekezdett a történetbe:
- Igazából vidéki lány vagyok, ha alaposan visszamegyünk az időbe. Egész szépen élhettünk volna, de apám egy alkoholista görény volt – komolyodott el az arca, és újra feltűnt az a fájdalmas tekintet, amibe furcsa módon annyira beleszeretett a srác.
- És az édesanyád? – tért el kicsit a lényegtől Attila.
- Ő gyönyörű volt. Nagyon szerettük egymást, de ahogy az lenni szokott a „mesékben” is, hat éves koromban meghalt egy csúnya betegségben – mondta, majd könny szökött a szemébe. Kicsit kivártak mindketten, majd folytatta:
- Apám innentől kezdve még kezelhetetlenebbé vált. Több pia, több kimaradás, kiabálások meg minden.
- És mi volt a végső momentum? – jött a kérdés, majd a nem várt válasz.
- Amikor megpróbált megerőszakolni – mondta szemeit lesütve.
- Úristen… - förmedt el a srác. Alaposan meglepte, amit hallott, pedig számtalan hasonló esetről hallani a televízióban és szinte már mindenhol.
- Nem jött össze neki. Sikerült elmenekülnöm. Futottam, ahogy a lábam bírta.
- Hova mentél ezek után?
- Néhány faluval arrébb laktak a nagyszüleim, odamentem. A segítségükkel és a rendőrséggel karöltve elmeszeltük azt a rohadékot! – csapott az asztalra.
- És azóta hol van?
- Börtönbe került. De azt, hogy az elmúlt húsz évben mi van vele, nem tudom. Remélem, rárohadnak a rácsok is, ha még él egyáltalán – válaszolt dühösen.
- Akkor kicsit már öreg is vagy a sulihoz, legalábbis nem a „te” időd, ugye? – próbálta kicsit terelni a beszélgetést, megkímélve ezzel Angit.
- Halasztottam. Szerencsére jó eredményeim voltak korábban, így nem volt baj.
- Hogy kerültél a nagyvárosba?
- Mindenképpen szabadulni akartam „onnan”, amint tehettem. Gyűjtöttem egy kis pénzt, és fel tudtam jönni. Itt minden más, senki nem ismer.
- Megértem – gondolkodott el a fiú a történteket hallva.
- Meglepődtél?
- Nem. Mindenképpen nagyon nagy tettet vittél véghez, ráadásul durva dolgokon mentél keresztül. Senkid nincs itt?
- Nincsen. Csak ez a fajta… Szóval ez a meló jelenleg, hogy ki tudjam fizetni az iskolát. Amint vége, munkát keresek. Normális munkát. Ha nem lesz, továbbállok.
- Magányos farkas leszel?
- Most is az vagyok. Ezt választottam, nincs másik út.
- Ehhez túl fiatal vagy.
- A kor relatív – rázta fejét mosolyogva. Erre aztán most Attila sem mondott semmit, csak elgondolkodott saját példáján. Lett volna még sok kérdése, de mielőtt feltehette volna őket, a lány már le is csapott:
- És veled mi a helyzet?
- Velem? – nézett megilletődve.
- Veled. Mi történt a múltban?
- Hát… Elég bonyolult.
- Az enyémnél kacifántosabb nem lehet – mosolygott – Hallgatlak.
- Hát jó – kezdett bele kissé fészkelődve ülőhelyén – Három évig volt egy barátnőm. Ildinek hívták. Együtt is éltünk, meg minden. Eljegyzési buli, evés, ivás, stb. – sorolta.
- Az nem semmi! – kapta fel a fejét a lány.
- Nem bizony! De az idő múlásával teljesen elhidegültünk egymástól. Minden borulni látszott, így nem kínoztuk egymást tovább, és hazaköltöztem.
- És ő volt a hibás, ugye? – kérdezett Angi.
- Mindketten hibásak voltunk, és mindketten ártatlanok. Kettőn áll a vásár. Valahol eltévedt a dolog, és már nem volt visszaút.
- Hogy viselted?
- Nehezen. Túl nehezen. Pláne onnantól, hogy ő új életet kezdett – mondta végig halkan, közben „visszanyomva” a régi sebeket.
- Aztán?
- Van egy barátom, aki munkatárs is egyben.
- Zoli? – kérdezte elgondolkodva – Jól emlékszem?
- Igen, jól. Szóval az ő hatására kipróbáltam milyen dolog fizetni a szexért. Belementem ebbe az egészbe. Inkább belemenekültem.
- Hány lánnyal voltál?
- Az első összejött. De nagyon nehéz volt, végig máshol járt az agyam, de kedves volt. A második nagyon balul sült el, ott semmi nem történt, csak a balhé. Eljöttem…
- És én – mondta csendben mosolyogva Angi.
- Te más vagy. Nem tudok rád „úgy” tekinteni. Sokkal többet érsz ennél.
- Mire célzol?
- Van eszed, célod és tanulsz. Egyszerűen nem tudlak beleképzelni ebbe a szerepbe.
- Elfogult vagy velem.
- Tévedsz! – mondta határozottan – Lehet, hogy nem sokat tudok erről a világról, de különbséget talán tudok tenni. Te más vagy. Teljesen más!
- És ha hazudok? – jött a nem várt mosolygós kérdés.
- Akkor nagy barom vagyok. De nem hazudsz, ez egészen biztos – mondta magabiztosan Attila, és ez láthatóan nagyon tetszett a lánynak.
- Ez kedves tőled – nyögte Angi, majd láthatóan elgondolkodott. Ekkor Ati kicsit közelebb hajolt az asztal másik végéről, és gyengéden megfogta a lány kezét:
- Ne ítéld el magad. Te jó vagy, én tudom. Ha tehetném, magam vigyáznék rád – suttogta, majd Angéla félig könnyes szemekkel ránézett.
Nem szólt semmit, csak nézte a srácot, aki mellett oly nagy biztonságban érezte magát. Teste minden porcikája belebizsergett a kézbe, amely talán egész életét a kezében tartotta.
A lány hirtelen az órájára nézett, majd visszazökkent a valóságba:
- Mennem kell! – húzta ki kezét a fiúé alól, majd összeszedte cuccait.
- Már megint sietsz? – kérdezte beletörődve a srác.
- Órám lesz – kelt fel – Kösz mindent, jövök egy ebéddel – „dobta” oda, majd úgy elfutott, mintha sosem lett volna ott az étkezőben…

Vége a III. fejezetnek

folyt.köv.